Hirdetés

Gerrard szerint megérdemelten esett ki a Liverpool a BL-ből

A csapatkapitány Steven Gerrard szerint a Liverpool labdarúgócsapata megérdemelten esett ki a Bajnokok Ligájából, miután a kedd esti ki-ki mérkőzésen csupán 1-1-es döntetlent ért el a vendég Bázel ellen a csoportkör utolsó fordulójában.

Hírösszefoglaló

2014. december 10., 12:542014. december 10., 12:54

2014. december 10., 12:562014. december 10., 12:56

„Hat mérkőzésed van, hogy kivívd a továbbjutást, sajnos mi nem voltunk elég jók ehhez” – összegzett Gerrard a svájciak elleni meccs után, amelyen ő szerezte – bő fél órát emberhátrányban játszó – csapata egyenlítő gólját a hajrában.

A legrangosabb európai kupasorozat ötszörös bajnok angol együttesének jelenlegi vezetőedzője, Brendan Rodgers sem keresett kifogásokat a váratlan búcsúra. „Természetesen csalódottak vagyunk, de nem keresünk kifogásokat, mert volt elég meccsünk arra, hogy bizonyítsunk” – mondta a szakember, aki szerint nem a keddi, hanem a Bázel elleni korábbi idegenbeli mérkőzés volt a kulcsmeccs, amelyen kiábrándítóan játszott együttese, és veszített.

A svájci csapat trénere, a korábban a Videotont irányító portugál Paulo Sousa történelmi és megérdemelt sikerről beszélt. „A kaland folytatódik a számunkra. Nem hinném, hogy a Liverpool nagyon rosszul játszott volna, de én szeretek a saját együttesemmel foglalkozni, és úgy gondolom, sok dolgot jól csináltunk” – lelkendezett a szakember, aki szerint egészen a hajráig a Bázel volt a jobb csapat, a vége felé viszont nehéz perceket éltek át játékosai.

A B csoportot maximális pontszámmal nyerte meg a Real Madrid – amely sorozatban 19. tétmeccsét nyerte meg, ez pedig új spanyol rekord –, a spanyol fővárosból 4-0-s vereséggel távozó Ludogorec 4 ponttal zárt az utolsó helyen.

A C jelű négyes élén az a Monaco végzett, amely csupán 4 gólt rúgott a csoportkörben. A záró forduló előtt a már biztos továbbjutó Leverkusen vezetett, ám a németek csupán gól nélküli döntetlent játszottak a Benfica vendégeként, míg a franciák a Zenit elleni hazai ki-ki mérkőzés 2-0-s negnyerésével az élre ugrottak, az oroszokat pedig „áttessékelték” az Európa Ligába.

A Juventus az A csoportból már korábban továbbjutott Atlético Madridot fogadta, tudva azt, hogy egy ponttal biztosan a második helyen végez. A két csapat ennek tudatában játszotta végig a mérkőzést, amely eseménytelen, 0-0-ás döntetlennel zárult.

A D jelű kvartettben a Dortmund nem bírt a vendég Anderlechttel, de jobb gólkülönbségének köszönhetően megőrizte csoportelsőségét az Isztambulban magabiztosan nyerő Arsenallal szemben. 

Bajnokok Ligája, csoportkör, 6., utolsó forduló, keddi eredmények:

A csoport: Juventus–Atlético Madrid 0-0, Olimpiakosz–Malmö 4-2. A csoport végeredménye: 1. Atlético Madrid 13 pont, 2. Juventus 10, 3. Olimpiakosz 9, 4. Malmö 3.

B csoport: Liverpool–FC Bázel 1-1, Real Madrid–Ludogorec 4-0. A csoport végeredménye: 1. Real Madrid 18, 2. Bázel 7, 3. FC Liverpool 5, 4. Ludogorec 4.

C csoport: Benfica–Bayer Leverkusen 0-0, AS Monaco–Zenit 2-0. A csoport végeredménye: 1. AS Monaco 11, 2. Bayer Leverkusen 10 pont, 3. Zenit 7, 4. Benfica 5. 

D csoport: Borussia Dortmund–Anderlecht 1-1, Galatasaray–Arsenal 1-4. A csoport végeredménye: 1. Dortmund 13 (14-4), 2. Arsenal 13 (15-8), 3. Anderlecht 6, 4. Galatasaray 1.


Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés