
Egyelőre tizenkilenc, szerződéssel rendelkező játékosa van a Csíkszeredai HSC-nek, külföldi vezetőedzőt viszont még mindig nem talált a felkészülést már megkezdő hargitai jégkorongcsapat.
2015. június 07., 17:502015. június 07., 17:50
A klub hétvégi közleménye alapján a nyári alapozást Geréb Istvánnal kezdték meg, aki korábban sok fiatallal dolgozott együtt, így ismeri a játékosokat.
„A fiúk jelenleg erőnléti edzéseken vesznek részt. Változatos a program, hiszen erőterembe, uszodába járnak, de közben szerepel a programban kerékpározás, atlétika, floorball is” – magyarázta Hodos László, a HSC elnöke. A keményebb nyári munkát júliusban kezdik egy tengerparti edzőtáborral, majd Hargitafürdőn folytatják a felkészülést. Augusztusban szlovákiai edzőtábort terveznek, és akkor már jégpályán is gyakorolnak a fiúk.
A kerettel kapcsolatosan Hodos elmondta, hogy eddig csak egy légiós van Martins Raitums személyében, aki kölcsönből jön vissza. A lett kapus az osztrák második ligában érdekelt EHC Lustenaunál fejezte be az idényt. Hárman újonnan csatlakoztak a kerethez. Antal Zsombor Brassóból, Okos Csanád Debrecenből, míg Sofron Ádám Székesfehérvárról teszi át székhelyét Csíkszeredába. Öt játékossal még nem zárultak le a tárgyalások: Tranca Danielnek, Bíró Gergőnek, Bíró Mátyásnak, Bíró Ottónak, illetve Nagy Istvánnak lejárt a szerződése, de marasztalják őket.
Ennek anyagi feltétele adott: a működéshez szükséges költségvetést már biztosították és a Mol Ligába is beneveztek, ám Hodos elképzelhetőnek tartja, hogy nem a jelenlegi néven fognak ott szerepelni. „Amennyiben sikerült megfelelő edzőt, illetve légiósokat találni, akkor biztosan állítom, hogy egy ütőképes fiatal csapatunk lesz, amely mindenki dolgát megfogja keseríteni. Úgy érzem, hogy a tavalyi helyezésünk nem reális, több volt a csapatban” – szögezte le a klubvezető.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!