
Nem tudták a boncolásból egyértelműen megállapítani Patrick Ekeng halálának okát, ezért a Mediafax értesülései szerint toxikológiai vizsgálatot is elvégeztek hétfőn a péntek esti mérkőzésen összeesett, majd elhunyt kameruni labdarúgón.
2016. május 09., 17:332016. május 09., 17:33
2016. május 09., 19:132016. május 09., 19:13
Az ügyészségi információra hivatkozó hírügynökség szerint a Dinamo 26 éves középpályásánál kardiológiai problémákra utaló szívmegnagyobbodást találtak. A boncolást a család kérésére egy Kamerunból érkezett orvos is felügyelte, de jegyzőkönyv még nem készült, mert a hatóságok a további vizsgálatoktól remélnek válaszokat. Meg nem erősített hírek szerint Ekeng özvegye kedden érkezik Romániába.
Mint arról már beszámoltunk, Ekeng a Liga 1 utolsó fordulójában, a Dinamo–Viitorul mérkőzésen csereként lépett pályára, majd pár perccel azután hirtelen összeesett a pályán. A szíve sokkot kaphatott, ezért nem jutott vér a szerveihez. Kórházba szállítása után közel másfél órán át próbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Halála ügyében a törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított eljárást, főleg amiatt, hogy a stadionban, illetve a mentőben nyújtott sürgősségi ellátást több bírálat is érte. A belügymisztérium illetékes ügyosztálya az egészségügyi tárcával közösen ellenőrizte a stadionba kirendelt Puls magánmentő-szolgálatot, ahol Raed Arafat szakállamtitkár szerint súlyos rendellenességet tártak fel.
Vasárnap estére már a működési engedélyét is felfüggesztették harminc napra, a hatósági szervek beszámolója szerint ugyanis a cég több pontban is megszegte az előírásokat. Többek között törvénytelenül változtattak a mentőautóik besorolásán, így még sürgősségi eseteknél is az arra nem felszerelt, csak betegszállításra alkalmas járműveiket használták.
Talán még ennél is súlyosabb viszont, hogy az orvosok és asszisztensek felszerelésében találtak lejárt szavatosságú gyógyszereket és egészségügyi eszközöket. Az újraélesztéskor használt adrenalinfiolák között még tavaly májusban lejárt termék is volt, a defibrillátorok pedig le voltak merülve. „Ez mind súlyos hanyagság és kihágás\" – figyelmeztetnek a hivatalos közleményben. Azt még nem tudták megállapítani, hogy a Puls mentőszolgálatnál mindezért ki a felelős, de a működési engedély felfüggesztése és az összesen 23800 lejes pénzbírság kirovása mellett kiterjesztik a vizsgálatokat a szolgáltatónál.
A Dinamo futballklubja egyébként közleményében megismételte, hogy kluborvosuk, Liviu Bătineanu a helyszínen megtette a szükséges lépéseket ahhoz, hogy Ekeng légutait szabaddá tegye. Az eszméletlen futballista önállóan lélegzett és pulzusa is volt, a szíve a mentőben állt le, ahol szívmasszázst alkalmaztak, amíg a sürgősségi kórházban megkezdték az újraélesztési eljárást.
„A futballista az országos sportorvostani intézetben január 12-én végezte el a szükséges orvosi vizsgálatokat, és mivel újonnan érkezett játékos volt, még egy kardiológiai vizsgálaton is átesett. Az eredmények alapján alkalmas volt a versenysportolásra\" – közölte a bukaresti együttes. Ekeng, mint ismeretes, a spanyolországi Cordóba csapatától igazolt Romániába; testvére a BBC Sportnak úgy nyilatkozott, hogy a pénteki meccs előtt fáradtságra panaszkodott.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!