Hirdetés

Futball a számok árnyékában

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az utolsó forduló dönt a román bajnoki cím sorsáról Folyik a számolgatás az A osztály mai, utolsó fordulója előtt, hiszen a „tétmérkőzések” főszereplői közül tulajdonképpen csak a bajnoki címvédésre készülő Steauának van a kezében a döntés a saját sorsáról.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 07., 00:002006. június 07., 00:00


Labdarúgás
Az éllovas két ponttal vezet a Rapid előtt, így vaslui-i sikere esetén bajnoki címet ünnepelhet. A fővárosi vasutascsapat Petrozsényben lép pályára, és számukra a végső sikerhez a győzelem mellett az is kell, hogy az FC Vaslui legalább döntetlent játszszon a piros-kékekkel. Pontegyenlőség esetén ugyanis a Rapidnak kedvez a Steaua elleni mérleg. Bár mindkét kiscsapat esetében folytak a találgatások a mérkőzés feladásáról, mind a Vaslui, mind a Jiul vezetői tisztességes helytállást ígérnek a mai, egy időben kezdődő mérkőzésükön.
A harmadik helyért versenyben levő Dinamo számára a pódium legalsó foka csak akkor biztosít indulási jogot az UEFA-kupában, ha a Rapid a második helyről kupagyőztesként jut a második legrangosabb európai küzdelemsorozatba. Vasutasdiadal esetén ugyanis a Rapid a Bajnokok Ligája második selejtező körébe kerül, a kupagyőztesnek járó helyet pedig a döntőben vereséget szenvedett FC Naþional veszi át, a Steaua pedig második helyezettként szerepelhet jövőre az UEFA-kupában. A Dinamo Temesváron lép pályára az utolsó forduló rangadóján, míg a szintén bronzéremért küzdő Sportul Studenþesc, amelyik két ponttal áll a piros-fehérek mögött, a Besztercei Gloriát fogadja. Pontegyenlőség esetén a Dinamo a harmadik.
A táblázat közepén lévő csapatok körül is pezseg még az élet. Marian Iancu Poli-elnök szabadlábra kerülése után Gigel Coman és Gabriel Caramarin játékosokat kinevezte vezetőedzőknek, akik az eddigi trénerrel, Iosif Rotariuval közösen készítik elő az ősellenség Dinamo elleni presztízstalálkozót. Az FC Argeº is új edzőt szerződtet Piteºti-re: Giuseppe Giannini irányítja a jövő idénytől a tavaszi szezonban csupán hat pontot gyűjtő csapatot, amely a Bákó elleni búcsúmeccsét zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani a Rapid elleni találkozón történt zavargások miatt. Az olasz szakember játékosként tizennégy évet játszott az AS Romában, míg az olasz válogatottban 47-szer szerepelt, és hat gólt szerzett. A Kolozsvári CFR újabb portugál játékos leigazolásával készül az idényzárásra: Antonio Semedo és Pedro Oliveira után a Boavista Porto hátvédjét, Manuel José Azevedo Vieirát is leszerződtették.
Az alsóházban a már biztosan búcsúzó Bákó mellett Tîrgu Jiu-i Pandurii-nak is csupán matematikai esélye maradt a bennmaradásra. Egy galaci győzelem és egy Jiul-vereség esetén ugyanannyi pontjuk lesz mint a bányászcsapatnak, és mivel az egymás elleni eredmény is döntetlen, a gólarány dönt a sorrendről: ez pedig jelenleg a Jiulnak nyolccal jobb.

A osztály, 30., utolsó forduló, ma: Petrozsényi Jiul–Rapid (Antena 1, 17.00), FC Vaslui–Steaua (TVR 1, 17.00), Temesvári Poli–Dinamo (Naþional Tv, 17.00), Sportul Studenþesc–Besztercei Gloria (Telesport, 20.00 – felvételről), FC Naþional–Iaºi-i Poli (Naþional Tv, 20.00 – felvételről), Kolozsvári CFR–Konstancai Farul, Piteºti-i FC Argeº–Bákói FCM, Galaci Oþelul– Tîrgu Jiu-i Pandurii.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés