
2012. január 10., 09:102012. január 10., 09:10
Springer Miklós, a Ferencváros elnökségi tagja tegnap a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt is elmondta, hogy bár az állam az előző év végén visszavásárolta az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán található ingatlant Kevin McCabe-től, és annak vagyonkezelési joga 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-hez került, a területtel kapcsolatos számos részletkérdés azonban még nincs megoldva.
„Még nem mértük fel pontosan, hogy mennyibe fog kerülni 50 éven át a létesítmény fenntartása. Nincs tisztázva az sem, mi lesz a sorsa a visszavásárolt ingatlanon található egyéb létesítményeknek, például a birkózócsarnoknak, valamint a pálya környéki területeknek” – jelentette ki Springer, aki utalt arra, hogy az Üllői úti pálya üzemeltetése, karbantartása nem kevés pénzbe kerül, ezért a fennmaradó területen olyan létesítményt kell építeni, amely pénzt is hoz a klubnak. Az elnökségi tag szerint az építéshez a Ferencvárosnak nincs elegendő pénze, ezért mindenképpen magántőke bevonására lesz szükség. Ennek mértékével kapcsolatban azonban konkrét összeget nem kívánt mondani.
Springer szerint biztos, hogy a jelenlegi Albert Stadion bontását még az idén elkezdik, mert tudomása alapján erre továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben elkülönített egymilliárd forint. Ezenkívül a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a mostanihoz képest 90 fokkal elfordítva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebb fekvő részén épüljön fel. „Az biztos, hogy csak budapesti helyszín kerülhet szóba, elsőként természetesen a Puskás Stadion, ha annak bontását mégsem kezdik el. Ezenkívül még esetleg az MTK-pályáról, a csepeli stadionról, a Honvéd-pályáról és a Latorca utcáról lehet szó” – mondta azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros hol játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseit az építkezés ideje alatt, majd hozzátette, hogy szerinte a Hidegkuti Stadion közelsége, megközelíthetősége és befogadóképessége alapján is ideális megoldás lenne abban esetben, ha a Puskás Stadiont lebontanák.
Springer végül beszélt arról is, hogy hosszú évek után azok a marketingjogok is visszakerülhetnek a zöld-fehér egyesület tulajdonába, amelyeket eddig Várszegi Gábor cége birtokolt, de kiemelte, hogy az ezekről folytatott tárgyalásokból egy forduló még hátravan.
„Korábban Várszegiék Kevin McCabe-től és az egyesülettől is csillagászati árat kértek a marketingjogokért. Az új sporttörvény szerint ezekkel az egyesület rendelkezhet, ezért most a jogok, beleértve a honlap üzemeltetését és a 100% Fradi kiadványt is, nem kevés összegért, de normális áron juthatnak vissza a Ferencvároshoz” – jelentette ki Springer.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.