Hirdetés

FRF: Popescu az első elnökjelölt

Gheorghe Popescu csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy jövőre megpályázza a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöki tisztségét.

Páva Adorján

2013. július 04., 16:502013. július 04., 16:50

„Eldöntöttem: elindulok a választáson. A csapatom tagja Gheorghe Hagi, Bogdan Stelea és Ilie Dumitrescu is, illetve Cristian Chivu is csatlakozik majd hozzánk, ha befejezi aktív pályafutását. Ha nem teljesítünk jól, felállunk és hazamegyünk\" – fogalmazott az egykori válogatott labdarúgó, játékosügynök.

Popescu hozzátette, elképzelése szerint Hagi és Stelea a technikai osztályon fog dolgozni, ahol regionális futballközpontok kialakításán munkálkodnak majd, a válogatotthoz nem lesz közük. Dumitrescu az ügyvezetésben fogja segíteni az elnököt, ha megválasztják.

Gheorghe Hagi elmondta, kötelességének érzi, hogy támogassa egykori csapattársát. „Visszavisszük a válogatottat oda, ahol a helye van. A Konstancai Viitorullal és az akadémiával nem szakítok, ezért a szövetségnél valószínűleg nem lesz állandó munkahelyem. Gică, számíthatsz rám: ha nyersz, akkor nekivághatunk\" – üzent jó barátjának Hagi.

A román futballszövetséget 1990 óta irányító Mircea Sandu tavaly bejelentette, hogy nem indul a 2014-es választásokon – ezt csütörtökön megerősítette. „Tudtam Popescu terveiről – megfelelő ember a tisztségre. Nagyon helyes, hogy volt csapattársait is maga mellé veszi, olyan kollégákat, akiknek már van ügyvezetői és technikai tapasztalatuk. Az én ajtóm mindig nyitva áll számukra, ha szükségük lesz rám\" – tette hozzá Mircea Sandu, aki valószínűleg az FRF tiszteletbeli elnöke lesz, hogy megtarthassa tisztségét az európai szövetség végrehajtó bizottságában.

Az FRF elnökének a múltban egyáltalán nem volt rózsás a viszonya Popescuval. A 45 éves egykori hátvéd először 2005-ben próbálta heves viták közepette kiütni az elnöki székből Sandut, aki végül – 187 voks a 102 ellenében – megnyerte a választást. Popescu 2010-ben is kihívó volt, de a választás előtt visszalépett, annak ellenére, hogy továbbra is képtelennek tartotta Sandut a régóta várt reformok véghezvitelére. Az elnök egyébként három éve 192-67-re verte a szinte a semmiből előkerült új kihívóját, Constantin Iacovot.

A 2014. június elsején esedékes elnökválasztáson egyelőre Gheorghe Popescu az egyetlen jelölt, ám Mircea Sandu szerint lehetnek más pályázók is: Ioan Andone és Anghel Iordănescu nevét meg is említette, korábban pedig Kassai Adalbert jelenlegi főtitkár is szóba került. Csütörtökön Hagiék „aranygenerációja\" egy másik tagjának a neve is felmerült: állítólag Florin Prunea is megpályázná a tisztséget. A bukaresti sajtó május végén Bölöni Lászlót is megkérdezte, a Katarban edzősködő marosvásárhelyi tréner pedig elviekben nem zárkózott el a lehetőségtől.

Popescu ellenzői egyébként azzal érvelnek, hogy a Barcelona és a román válogatott egykori csapatkapitánya a pályán kívül egyelőre nem sokat bizonyított. A saját magáról elnevezett futballsuliját végrehajtó záratta be az adósságok miatt, az általa pénzelt Chindia Târgovişte pedig kiesett a harmadosztályba.

Az ellentábor ugyanakkor attól is tart, hogy Popescu megválasztásával nagy befolyást kapnának játékosügynök-barátai, a Becali fivérek. A FRF-elnökjelölt múltja sem teljesen makulátlan már: Ioan és Victor Becalival együtt vádlottként szerepel az átigazolások perében, amelyben másodfokon három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott a külföldre eladott futballisták árának lefölözése miatt, jogerős ítélet azonban még nem született.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés