
Története második magyar labdarúgó-bajnoki címét ünnepelte vasárnap éjszaka a Székesfehérvári Videoton csapata, amely azok után, hogy üldözője, a Ferencváros csak 2-2-es döntetlent ért el Pécsen, már most, négy fordulóval a szezon vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert a táblázat élén.
2015. május 04., 16:042015. május 04., 16:04
„Sokan mondták, hogy mennyivel jobb lenne a pályán ünnepelni a bajnoki címet, én azonban úgy voltam vele, hogy legyen csak minél hamarabb miénk az arany! Az előző elsőségünket a pályán ünnepelhettük, most legalább azt is megtapasztalhattam, milyen azon kívül bajnoknak lenni. Mit ne mondjak, csodálatos! Nagyon büszke vagyok a csapatra!\" – nyilatkozta a mintegy kétezer fehérvári szurkoló körében ünneplő együttes támadója, a bajnokság góllövőlistáját 21 találattal vezető Nikolics Nemanja.
A Videoton bravúros szezont tudhat maga mögött, mások által szinte alig veszélyeztetve haladt magabiztosan a siker útján. Ebben fontos szerepe volt Joan Carrillo vezetőedzőnek, aki a futballisták szerint rendkívül felkészült és bebizonyította, hogy képes a maximumot kihozni belőlük. A spanyol szakember amúgy a SportTV-nek eloszlatta a lehetséges távozásáról szóló híreket, kijelentette ugyanis, hogy szeretné kitölteni jövő nyárig szóló szereződését.
A vasárnap esti fiesztát követően hétfőn már ismét a pályán edzette a bajnokokat, mert ahogyan azt Sándor György csapatkapitány – aki 2011 után második alkalommal lett bajnok a Vidivel – kiemelte: a következő hetekben sem vesznek vissza a munkából, mert szeretnék megnyerni a Ferencváros elleni Magyar Kupa-döntőt és rekordot jelentő pontszámmal zárni a szezont.
A Székesfehérvár 26 forduló után 67 ponttal áll az élen, mögötte a Fradi 54 ponttal a második, az MTK pedig 51-gyel a harmadik. Vasile Miriuță edző összetettben tizedik győri alakulata 1-0-ra kikapott vasárnap Újpesten, így a fővárosi együttes 39 ponttal a hatodik.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!