Hirdetés

Forma–1: Vettel győzött Malajziában

A négyszeres világbajnok, idéntől a Ferrarinál versenyző Sebastian Vettel a Mercedeseket maga mögé utasítva nyerte meg az idei Forma–1-es szezon vasárnapi második futamát, a Maláj Nagydíjat.

Balogh Levente

2015. március 29., 14:352015. március 29., 14:35

Vettel a második helyről rajtolva végzett az élen, miután az eső miatt félbeszakított szombati időmérőn még az ausztráliai idénnyitón győztes Lewis Hamilton (Mercedes) volt a legjobb, így az élről indulhatott. A harmadik pozícióból a címvédő brit pilóta csapattársa, Nico Rosberg kezdett.

A rajtot követően az első három pozícióban nem történt változás, hátul viszont Răikkönen (Ferrari) és Nasr (Sauber) összeakadt, ezért mindkettejüknek ki kellett állniuk új abroncsokért. Hamarosan viszont mindenki mehetett kerékcserére, miután a negyedik körben Ericsson a másik Sauberrel elakadt a kavicságyban, ezért a mentés idejére beküldték a biztonsági autót.

A safety car kiállása után módosult a sorrend: Vettel került az élre, és Massa (Williams) is szemfüles volt, sikerült megelőznie Rosberget. A német azonban nem sokkal később visszavette tőle helyet, amelyért kemény csata alakult ki a két pilóta között.

Hamilton közben Vettel nyomába eredt, hogy visszahódítsa tőle az első pozíciót. Ez végül annak nyomán sikerült, hogy Vettel is kiállt kerékcserére. A német a harmadik helyre ért vissza, de hamarosan Rosberget megelőzve már a második helyen autózott.
A 22-ik körben világbajnok búcsúzott a futamtól: Alonso McLaren-Hondája feladta a küzdelmet, ezért ki kellett állnia.

Vettelnek viszont nem volt problémája, sőt: utolérte az élen autózó Hamiltont, akit viszont még azelőtt kihívtak kerékcserére, hogy elkezdődhetett volna a párbaj, így aztán Vettel ismét a mezőny élére került. Hamilton a harmadik helyre állt vissza, és Rosberg, illetve Vettel nyomába eredt.
Közben kisebb koccanások tették látványosabbá a futamot: előbb Kvjat (Red Bull) és Hülkenberg (Force India), majd Grosjean (Lotus) és Perez (Force India) ütközött, de mindannyian folytatni tudták a versenyt. Igaz, Hülkenberg baleset okozása miatt tíz másodperces időbüntetést kapott.

A végére Hamilton megpróbálta befogni Vettelt, miután Rosberget kihozták előle kerékcserére, de a Red Bullal négy világbajnoki címet szerző német ezúttal honfitársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher nyomdokaiba lépve a Ferrariban is legyőzhetetlen volt, így 2013 novembere után újra futamgyőzelmet ünnepelhetett. A Ferrari 2013 májusa óta nem végzett az első helyen. Az idei szezon legfőbb esélyesének tartott Mercedesek csak a második és a harmadik helyet szerezték meg, Hamilton, Rosberg sorrendben.

„Jó ideje nem álltam már a dobogó tetején. Alig találom a szavakat. Elképesztő a hangulat a csapatnál. A mai nap mindenképpen nagyon különleges, köszönöm az egész csapatnak. A cél az, hogy világbajnokok legyünk” – nyilatkozta a futam végén Vettel.

A Maláj Nagydíj pontszerzői: 1. Vettel (Ferrari), 2. Hamilton (Mercedes), 3. Rosberg (Mercedes), 4. Räikkönen (Ferrari), 5. Valtteri Bottas (Williams), 6. Felipe Massa (Williams), 7. Max Verstappen (Toro Rosso), 8. ifj. Carlos Sainz (Toro Rosso), 9. Danyiil Kvjat (Red Bull), 10. Daniel Ricciardo (Red Bull).

A vb összetett élcsoportja, pilóták: 1. Hamilton 43 pont, 2. Vettel 40, 3. Rosberg 33. Konstruktőrök: 1. Mercedes 76 pont, 2. Ferrari 52, 3. Williams 30.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés