Hirdetés

Forma–1 – Három futam maradt hátra a világbajnokságból

A legújabb ázsiai betoncsíkon versenyeznek hétvégén a száguldó cirkusz pilótái. Az éllovas Mark Webbert még négyen is utolérhetik három futammal a világbajnokság vége előtt. Három futammal a vége előtt továbbra is öt versenyzőnek van valós esélye a világbajnoki címre a Forma–1-ben, ahol vasárnap vadonatúj helyszínen, a jeongami pályán rendezik meg a Dél-koreai Nagydíjat (RTL Klub, RTV1, 09.00).

2010. október 22., 09:432010. október 22., 09:43

A legutóbbi viadalon, a japán GP-n aratott kettős Red Bull-siker még jobban összezavarta a szálakat. A német Sebastian Vettel győzelmével behozta a ferraris Fernando Alonsót, aki csak több futamelsőségének köszönheti, hogy jelenleg a második. Mark Webber második helye viszont azt jelentette, hogy az ausztrál egy kissé meglépett – már 14 ponttal vezet Alonso, valamint Vettel előtt. A negyedik és az ötödik pozícióban a McLaren két brit pilótája, Lewis Hamilton és Jenson Button áll 28, illetve 31 ponttal lemaradva Webbertől. Ez a hátrány – tekintettel arra, hogy az első helyért 25 pont jár – egy versenyen nem behozható, két vagy három futam alatt viszont könnyedén le lehet dolgozni.

A GP tehát minden bizonnyal nagyon izgalmas lesz, ráadásul az még inkább fokozta a feszültséget, hogy a jeongami pálya csak egy hete kapott zöld utat a nemzetközi szövetségtől. A helyszínen ugyanis csak másfél hete rakták le az utolsó aszfaltréteget, mivel az építkezés a rossz időjárási körülmények miatt hónapokat csúszott. A csapatok és különösen a pilóták is aggódnak, hiszen egy olyan aszfaltcsíkon kell száguldozniuk, amelyen még sohasem rendeztek autóversenyt, de még próbafutamot sem. „Szimulátoron készültünk, hogy ismerkedjünk egy kissé a pályával – mondta a kétszeres világbajnok Alonso. – Két nagyon gyors szektor van, ügyes kanyarok, a befutó pedig Abu-Dzabira emlékeztet. A pálya elég széles, ami azt jelenti, talán előzni is lehet.” Webbert viszont csak a győzelem érdekli: „Nyerni kell, nem szabad defenzíven gondolkodnom.”

A jeongami helyszínen – ahol az építkezések költsége meghaladta a 190 millió eurót – a pilóták az óramutató járásával ellentétesen köröznek majd. A pályán 11 bal és hét jobbkanyar, valamint három hosszú egyenes szakasz található. A leghosszabb egyenes szakasz 1,2 km, ezen a részen az autóversenyzők akár a 320 km/órás sebességet is elérhetik. Az egyenes után egy lassú, s nem túl meredek kanyar következik, amely nagy kihívás elé állíthatja a pilótákat. A szakértők szerint a Dél-koreai Nemzetközi Versenypálya látványos versenyt hozhat, többen úgy vélik, a sok előzési lehetőség következtében a GP első körében izgalmas akciók lesznek. A szó szerint szinte az utolsó pillanatban elkészült létesítményben 135 ezer F1-rajongó foglalhat helyet, lapértesülések szerint azonban csütörtökig csupán alig több mint hatvanezer belépő kelt el a három napra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés