Feszült mérkőzésen aratott fölényes, 8-1 arányú győzelmet a Csíkszeredai HSC élvonalbeli férfi jégkorongcsapata a Gyergyószentmiklósi Progym ellen a hazai bajnokságban.
2014. november 12., 15:502014. november 12., 15:50
A házigazdák csupán a találkozó elején tudtak fej fej mellett küzdeni vendégeikkel Karcfalván, Farkas Csaba tanítványainak egyetlen találatát is ekkor szerezte Basilidesz Tibor.
Az 1-1-es állás azonban nem tartott sokáig, a csíkiak már az első harmadban visszavették a vezetést, hogy a folytatásban két emberelőnyös helyzetet kihasználva növeljék azt.
A lendületében megtört Progym az utolsó játékrészben sem talált magára, lövéseik leperegtek a kapuson, miközben a felpörgött HSC sorra lőtte be a korongot a ketrecbe. A találkozó során Pojkár Dávid és Nikolas Sjölung egyaránt kétszer volt eredményes, de Nagy István, Michael Satek, Bors Huba és Marek Curilla is felírta nevét a gólszerzők listájára.
Hiába viszont a karcfalvi siker, amellyel a HSC feljött az alapszakasz összetettjének második helyére, a korong továbbra is a kedden szabadnapos Steaua „térfelén” van. Ismert ugyanis, hogy a szövetség vezetőtanácsának határozata alapján, ha egy Mol Ligában érdekelt csapat nem végez a román bajnoki alapszakasz során az egyenes ágú elődöntőbe jutást jelentő első két helyen, akkor nem vehet részt a középszakaszban, és a bajnokság végén csupán az 5-6. helyért játszhat.
A csíkiak pedig korábban a Steauával és a Galacon kedd este 7-1-re diadalmaskodó Brassói Cornával szemben is pontokat veszítettek, miközben a bukarestiek legutóbb felülkerekedtek a bajnoki címvédő barcaságiakon. A HSC így hiába gyűjti be esetleg a maximális pontszámot a Brassó elleni utolsó mérkőzésén, továbbjutásához a Steauának is botlania kell, vagy épp a Coronának kell még egyszer „elvéreznie” a gyergyóiak ellen. A hátralévő meccseken a Steaua a Progymmel és a Galaccal mérkőzik meg.
Az összetett állása: 1. Brassó (8 mérkőzés/21 pont), 2. HSC (9/20), 3. Steaua (8/19), 4. Galac (7/6), 5. Progym (8/6), 6. Sportul (8/0).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!