
Fotó: Veres Nándor
Négy nap alatt négy tétmeccset kell hazai pályán lejátszania a Csíkszeredai HSC jégkorongcsapatának, ezért a magyarországi turnéról visszaérve az új orosz vezetőedző, Artur Oktyabrjov azonnal nekilátott a munkának.
2015. október 08., 17:232015. október 08., 17:23
A klub közleménye szerint fokozta az edzésszámot, és a délelőtti jeges edzések mellett egy délutánit is beiktatódott. A munkába bekapcsolódott a sérülés miatt kimaradó Antal Zsombor és Oleg Blagoj is, így az idényben most először közel ötsornyi játékos állt a rendelkezésére.
A tizenegy légiós közül nyolcan már pénteken, a Dunaújvárosi Acélbikák ellen is pályára léphetnek a Mol Ligában, de a további három mérkőzésen – szombaton és vasárnap a hazai élvonalbeli bajnokságban a Sportul Studențesc ellen, majd hétfőn a Brassó elleni, mindkét pontvadászatba beszámító meccsen – csak öten juthatnak szóhoz. Ráadásul a cseh kapus, Peksa nem védhet a román bajnoki meccseken, ezért még kérdéses, hogy Oktyabrjov hogyan oldja meg az előtte álló feladatot.
A szakember kihívásnak érzi a HSC-nél vállalt munkát, meglátása szerint a csapat jelenleg nem olyan helyet foglal el, mint amilyent megérdemel. Elmondása alapján a nyeretlenségi széria negatívan hatott az öltözőbeli hangulatra, a fiúk nem hiszik el magukról, hogy képesek meccseket nyerni. Oktyabrjov ezen szeretne változtatni.
„Elsősorban a sok munkában rejlik a kulcsa mindennek. Ennek fontos alapeleme, hogy a fiúk mindent kiadjanak magukból. Keményen kell dolgozzanak. Ezek után el kell döntsem, hogy kik kerülnek be a csapatba, milyen sorba és kinek, mi lesz a feladata” – magyarázta. A legutóbbi három idegenbeli meccs és a korábbi találkozók felvételei alapján a Mol Liga mezőnyében sok potenciált lát. A fiatal keretek ellenére a csapatok komolyan veszik a sorozatot és dolgoznak azért, hogy feljebb kerüljenek.
„Mi is ezt az utat kell bejárjuk. Mérkőzésről mérkőzésre előre kell lépnünk, hogy a végén majd komoly tényezővé váljunk a ligában. Tudom, hogy a héten a két ellenfelünk épp egymás ellen játszott. A mérkőzés anyagát megkapom a segédedzőimtől és kielemezzük. Arra törekszünk, hogy a legtöbb pontot itthon tartsuk” – fogalmazott a szakember.
A HSC pénteki ellenfelét a Brassó szombaton látja vendégül, míg az élvonalbeli pontvadászatban a Gyergyószentmiklósi Progym vendége lesz (pénteken és szombaton 17.30 órától), ezért a barcaságiak a hétvégére két teljesen különböző keretet állítanak össze. A bajnokság rangadóját Galacon játssza a címvédő Dunărea és a Steaua.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!