Hirdetés

Fináléból a negyeddöntőbe

Jégkorong n Várat magára a román jégkorongbajnokság győztesének kihirdetése, ugyanis a döntő két résztvevője, a Csíkszeredai Sportklub és a Csíkszeredai HC a magyar pontvadászat negyeddöntőjében folytatja szereplését. A HC a Miskolci Jegesmedvékkel küzd meg a továbbjutásért az egyik fél második sikeréig tartó párharcban – az első csíkszeredai mérkőzés lapzárta után ért véget –, míg a Sportklub az FTC-Érsekújvárral harcol a legjobb négy közé jutásért. Mindkét erdélyi gárda a Vákár Lajos-műjégpályán játssza első két mérkőzését.

Páva Adorján

Páva Adorján

2008. február 28., 00:002008. február 28., 00:00

Nemcsak az erdélyi együttesek választották a kétfrontos küzdelmet: a magyar címvédő Székesfehérvári Alba Volán az utolsó helyen zárt az osztrák bajnokságban, míg az FTC játékosai az érsekújváriakkal kötött megegyezés nyomán a szlovák másodosztályban is kipróbálták magukat. Az Alba Volán teljes erőbedobással az osztrák bajnokságra összpontosított, így cserecsapatát szerepeltette a magyar pontvadászat alapszakaszában, amely arra késztette a magyar szövetséget, hogy változtasson a bajnokság lebonyolítási rendszerén.
A hétfős magyar bajnokságban három negyeddöntőt rendeznek: az alapszakaszt megnyerő Dunaújváros egyenesen a legjobb négy közé jutott. A Csíkszeredai HC első felnőtt magyar bajnoki idényében a második helyen zárta a körmérkőzések sorát: 36 mérkőzés alatt 77 pontot gyűjtött, így 4 ponttal maradt le a bajnoki ezüstérmes dunaújvárosiak mögött. A harmadik helyen a tavalyi bronzérmes Sportklub végzett, amely 75 pontot szerzett az alapszakaszban. A jó alapszakaszbeli szereplés fontos volt a csíkszeredai csapatok számára, ugyanis 2., illetve 3. helyezettként ellenfelet választhattak, így elkerülhették a folytatásban már a legjobb felállításában szereplő, a tartalékokkal azonban az alapszakasz 6. helyén zárt fehérváriakat. A HC az utolsó Miskolcot, míg a Sportklub az 5. FTC-t nevezte meg ellenfeleként, így a címvédő az Újpestnek jutott.
A Csíkszeredai HC nem túl jó hangulatban várta a miskolciak elleni összecsapásokat, hiszen ezt megelőzően elvesztette a román bajnoki döntő első három mérkőzését a Sportklubbal szemben. „Nem vagyunk vidámak, ugyanis nagyon kevesen múlt minden, olyan mérkőzéseket veszítettünk el a Sportklub ellen, amelyeket meg is nyerhettünk volna. De ezen túl kell lépni, hiszen a magyar bajnokságban is célunk a döntőbe jutás. Továbbra is keményen kell dolgoznunk, hogy megfeleljünk az elvárásoknak” – mondta a Krónikának Kalamár Sándor. A HC elnöke hozzátette, szeretnék, ha már az első két mérkőzésen kiharcolnák a továbbjutást a vendég Miskolc ellen.
Hasonló célokkal kezd ma az FTC ellen a Sportklub is. „Szoros meccseket játszottunk a HC-vel, de a tapasztalat, illetve a lendületünk végül a mi sikereinket eredményezte. Nem lesz könnyű az FTC ellen sem, de azért jó lenne két meccs után továbbjutni” – fogalmazott lapunknak Antal István, a Sportklub elnöke. A HC mellett a Sportklub is a döntőbe jutást tűzte ki célul, ám kevés a valószínűsége, hogy a magyar bajnokságban is csíkszeredai házidöntőt rendeznek. Ugyanis, ha papírforma eredmények születnek, és az Alba Volán túllép az Újpesten, akkor a Dunaújváros minden valószínűség szerint az erdélyi együttesek egyikét – minden bizonnyal a HC-t – választja ellenfelének, így a másik csíkszeredai gárda az Alba Volánnal kerülne össze az elődöntőben. „Az Alba Volán még mindig kimagaslik a magyar mezőnyből, nagyon nehéz lenne ellenük nyerni” – jegyezte meg Antal István.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés