
Nyilvánosságra került a múlt héten több magas rangú FIFA-tisztségviselő letartóztatásával és vád alá helyezésével kirobbant korrupciós botrány egyik koronatanúja, Chuck Blazer vallomása, amelyben másfél évvel ezelőtt beismerte, hogy ő és több társa a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságából csúszópénzt fogadott el azért, hogy Dél-Afrikára szavazzon a 2010-es világbajnokság helyszínének kijelölésekor.
2015. június 04., 16:492015. június 04., 16:49
A közép- és észak-amerikai szövetség, a CONCACAF egykori alelnöke azt is elismerte, hogy előtte az 1998-as vb-re pályázó marokkóiak is megvesztegették őt, ám annak a tornának végül Franciaország adott otthont.
A súlyos beteg, 70 éves Blazer – aki az ötödik ciklusára múlt pénteken újraválasztott, de kedd este tisztségéről lemondott Joseph Blatter FIFA-elnök „jobb keze” volt – összesen 10 vádban ismerte el bűnösségét 2013-ban. Ezek közt volt például, hogy pénzt fogadott el tévéközvetítési jogokért, különböző luxusköltségei fedezéséért, nem mellékesen pedig magánemberként adót csalt. Mindezekért 20 év börtön fenyegeti, de a hatóságokkal való együttműködéséért akár teljeskörű „megbocsátásra” is számíthat.
A New York Times úgy tudja, Blazer azt is vállalta, hogy titokban hangfelvételeket készít a FIFA-n belüli belső beszélgetésekről, ám ezt Eric Corngold, a vádlott ügyvédje nem kommentálta. A tengerentúli napilap internetes oldalán közzétett beszámoló szerint Jack Warner volt FIFA-alelnök fiai is felmentést kaphatnak a szövetségi hatóságokkal való együttműködésükért cserébe.
A dél-afrikai kormány tagadta a vádat, miszerint tízmillió dollárt fizetett volna Warnernek az öt ével ezelőtti vb elnyeréséért. Warner – aki ugyancsak szoros kapcsolatban állt Blazerrel – a csütörtöki beszámolók szerint arról nyilatkozott, hogy ismeri Blatter lemondásának valós okait, és azzal „fenyegetőzött”, hogy az általa ismert titkok feltárásával elindítja a „lavinát”.
A szövetségi nyomozóirodával (FBI) párhuzamosan a svájci hatóságok is eljárást indítottak a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság körül felmerült korrupciógyanú ügyében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!