Feszült végjáték a Liga 1-ben – Jenei a Viitorulnak szurkol

Feszült végjáték a Liga 1-ben – Jenei a Viitorulnak szurkol

Az FCSB szombaton a vendég Craiova ellen zárja a bajnokságot

Hivatalos panasszá „dagadt” az FCSB Craiovát célzó vádaskodása az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója előtt. Jenei Imre lapunknak elmondta, szerinte végül úgyis a pályán mutatott játék dönti majd el a cím sorsát.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. május 10., 18:082017. május 10., 18:08

Szabályzatszegés vádjával emelt hivatalosan is panaszt az FCSB néven szereplő Steaua a Craiova ellen a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottságánál. Az eddig csak szóbeli „fenyegetéseket" hangoztató bukaresti klub úgy véli, hogy az oltyán gárda megsértette a versenysport integritását és a versenyszellemet akkor, amikor a Viitorul ellen 1-0-ra elvesztett Liga 1-es mérkőzésen „fiatal, tapasztalatlan, korábban még tartalékként sem jegyzett" futballistákat küldött kezdőként a pályára.

Mindezt előre kiterveltnek tartják, mivel a craiovaiak nyilatkozataikban érdektelenséget tanúsítottak a bajnoki cím sorsa iránt. Az FCSB úgy véli, hogy ez ellentmond az FRF alapszabályában foglaltaknak, mint ahogyan megszegi a fegyelmi szabályzat viselkedési normáira vonatkozó előírásokat is. Megjegyzik, hogy a statútum alapján

az ilyen kötelezettségszegést figyelmeztetéssel, meghatározott időre szóló felfüggesztéssel, de akár teljes kizárással is büntethetik.

Az FCSB egyértelműen ez utóbbit szeretné elérni: miközben a piperai klubtulajdonos, George Becali eddig csak szóbeli nyilatkozatban követelte, most hivatalos panaszban is szorgalmazzák. „Úgy véljük, hogy a szabályzatnak megfelelően kötelesek kivizsgálni a panaszt és kiróni a megfelelő büntetést, amely akár a versenyből való kizárás is lehet" – fogalmazták meg a hivatalos honlapjukon kedden kora este nyilvánosságra hozott beadványukban.

A craiovaiak klubelnöke, Marcel Popescu abszurdnak nevezte a „piros-kékek" panaszát, meglátása szerint ezzel csak a romániai labdarúgás hitelét rontják.

Idézet
Csak képzeljük el: Románia az Európa-bajnokságon négy 20 év alatti játékossal lép pályára. Ugyanabban a csoportban szerepel Franciaország is, amelyik panaszt emel az UEFA-nál, amiért Románia túl sok fiatalt játszatott. Ezzel le is zártam a témát"

– reagált a történtekre a DigiSport egyik műsorában. Megjegyezte, hogy mindez nevetségessé teszi a romániai labdarúgást, és még támadásként is lehet értelmezni az FRF azon szabályzata ellen, amely kötelezővé tette az U21-es futballisták szerepeltetését. „Bármely csapat, amelyik akadémiával rendelkezik, célpontja lehet ilyen gyanúsítgatásoknak" – tette hozzá a klubvezető.

Mint már beszámoltunk róla, a Craiova közleményben adott magyarázatot arra, hogy vasárnap este miért szerepelt „tartalékos" felállásban a bajnoki cím főesélyesének számító Viitorul ellen. Leszögezték: az adott körülmények között az volt a leghatékonyabb kezdő tizenegyük, mint ahogyan már korábban is rendre játéklehetőséget adtak azoknak a saját nevelésű fiataljaiknak, akiket korosztályos válogatottságuk révén felkészültnek éreztek az élvonalbeli debütálásra. Ez ugyanakkor nem győzte meg a steauásokat, hiszen azt még az oltyán klub is elismerte, hogy gólvágójukat, Ivant a Steaua elleni szombati találkozójukra „pihentették".

Miriuță: győzni megyünk

Ismert, hogy a „piros-kékek" győzelem esetén is csak akkor léphetnének előrébb a második helyről, ha Gheorghe Hagi Viitorulja megbotlik a Kolozsvári CFR-rel szemben, ugyanakkor ha a piros-kékek hibáznak a Craiova ellen, akkor a végső győzelemre is esélyes Dinamo előzhet egy Astra elleni sikerrel. Ezért a Steaua tulajdonosa a fellegváriakat is okolta, amiért azok hétvégén kikaptak a „piros-fehérektől".

A CFR-t edző Vasile Miriuță szerint nem jó és nem is szép más csapatokról nyilatkozgatni, és kifejezetten zavarja, hogy a szezonban „csodát" művelő játékosait álgyanúsítgatásokba keverték. „Az én játékosaim nem prostituálódnak. Mi minden egyes meccsen a lehető legjobb felállásban léptünk pályára, és sorsunk mindig a mi kezünkben volt. Ha egyesek annyira jók, akkor miért nem nyerték már meg a bajnokságot mostanáig? Le kellett volna győzniük a Dinamót és a Viitorult. Engem nem érdekel, hogy ki nyeri meg a címet, mi magunkért és a szurkolóinkért játszunk. Győzni megyünk a Viitorul ellen.

Idézet
Ha esetleg kikapunk, akkor azt mondják majd, hogy félreálltunk, ha nyerünk, akkor pedig azt, hogy Miriuță dinamós, és azért hajtott.

Sajnálatosak az ilyen valótlan vádaskodások" – fűzte hozzá szerdán a szakember.

Jenei: Hagit jobban tisztelem

Ilyen kiélezett fináléra már 39 éve nem volt példa – az 1977–1978-as szezon végén a Jenei Imre által edzett Steaua jobb gólkülönbségének köszönhetően lett bajnok a Nicolae Dobrint is foglalkoztató Argeș előtt, míg mögöttük két ponttal lemaradva a Temesvári Poli végzett a harmadik helyen.

Jenei a Krónikának elárulta, hogy akkor is feszült volt az utolsó forduló előtti időszak, de emlékei alapján „nagyon becsületes folyamat volt", és az nyert, aki az egész szezon során a legjobb volt. Úgy véli, hogy most sem kell túl nagy fontosságot tulajdonítani a nyilatkozatoknak, hiszen a valóságban úgyis csak az számít, ami a pályán történik.

Idézet
A játék számít, és aki jobban teljesít, az megnyeri a bajnokságot"

– szögezte le, majd hozzátette: „Meglepő lesz, amit mondok, mert ugye az a normális, hogy a Steauának szurkolok – valójában még mindig a Steauának drukkolok, de Gheorghe Hagit valahogy jobban tisztelem, és ezért most szeretném, ha megnyerné a bajnokságot."

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót
2024. március 28., csütörtök

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség

Akárcsak a világszövetségnél (World Aquatics), a vizes sportokat tömörítő európai szervezetnél (LEN) is Zalánki Gergőt választották a 2023-as esztendő legjobb férfi vízilabdázójának.

Magyar vízilabdázót választott a tavalyi év legjobbjának az európai szövetség
2024. március 26., kedd

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott

A nyári Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra legyőzte kedden a vendég koszovói csapatot a Puskás Arénában rendezett barátságos mérkőzésen.

Legyőzte Koszovót, így immár 14 meccs óta veretlen a magyar labdarúgó-válogatott
2024. március 24., vasárnap

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Műtétből felépülve törte meg ismét Verstappen győzelmi sorozatát a Ferrari spanyol pilótája