
Címvédőhöz méltó jó játékkal, 12 góllal győzött a Szolnok férfi vízilabdacsapata hazai medencében a bukaresti Steaua ellen a Bajnokok Ligája csoportkörös szakaszának szerdai második fordulójában. A ZF Eger otthon nem bírt a Pro Reccóval.
2017. november 08., 21:552017. november 08., 21:55
2017. november 08., 23:382017. november 08., 23:38
Az elején itt is, ott is jól működött a védekezés, utána azonban a Szolnoknak a támadójátéka is pontossá vált, és nagyjából kétpercenként, távoli remek lövésekkel bevéve a Steaua kapuját, elhúzott 4-0-ra. A román rivális a mérkőzés 12. percében szerezte meg szépítő találatát, majd újfent eredményes volt (6-2), csakhogy – elsősorban a triplázó balkezes Zalánki Gergőnek és a végül négy gólig jutó Milan Alekszicsnek köszönhetően – a szolnoki gólgyártás sem állt le.
Olyannyira, hogy a harmadik játékrész végére már kilencgólosra hízott a hazai előny, miután a Steaua a nagyszünetet követő nyolc percben képtelen volt a magyar kapuba találni (11-2).
A negyedszer is eredményes Aleksic révén már 14-2-t mutatott az eredményjelző, a 15-3-as végeredményt pedig a házigazdák harmadik délszláv légiósa, Zivko Gocsics állította be.
A csoport másik mérkőzésén a ZF-Eger hazai környezetben 6-4-re kikapott az olasz Pro Recco csapatától. A hevesi gárda – amely éppen a Steaua ellen idegenben aratott 8-3-as sikerrel kezdte a csoportküzdelmeket – szerette volna elkerülni a gyors olasz lefordulásokat, mégis ezekkel léptek meg a vendégek a találkozó elején.
Eredmény, férfi BL, csoportkör, 2. forduló:
B csoport:
Szolnoki VSC-Bukaresti Steaua (román) 15-3 (4-0, 2-2, 5-0, 4-1)
a magyar csapat góldobói: Alekszics 4, Zalánki 3, Csuk, Younger 2-2, Bátori, Jansik, Fülöp, Gocsics 1-1. A Steaua gólszerzői: Filipovics, Murisics, Chioveanu
ZF-Eger - Pro Recco (olasz) 4-6 (1-3, 2-2, 1-1, 0-0)
a magyar csapat gólszerzője: Sztrahinja Rasovic 4. Pro Recco: Molina, Ivovics 2-2, Aicardi, Di Fulvio
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!