Hirdetés

Férfi kézi-vb: kikaptak első meccsükön a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-23-ra kikapott az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes német csapattól a franciaországi világbajnokság C csoportjának első fordulójában, pénteken Rouenban.

MTI

2017. január 13., 21:472017. január 13., 21:47

2017. január 14., 00:482017. január 14., 00:48

A szervezők tájékoztatása szerint elővételben minden jegyet eladtak a mérkőzésre, és bár ennek ellenére jó néhány szék üres maradt, remek hangulat volt a roueni Kindarenában. A földrajzi adottságok miatt természetesen a németek voltak fölényben a lelátón, de a magyar válogatottat is sokan buzdították.

A németek szereztek vezetést, ráadásul Silvio Heinevetter kapus bravúros védésekkel kezdett, a magyarok ennek ellenére derekasan tartották magukat, sőt 6-5-nél az egyenlítésért támadhattak. Nem jártak sikerrel, később pedig úgy tűnt, fokozatosan felőrlődnek az ellenfelük rendkívül hatékony védelmével folytatott küzdelemben. Nagy László ekkor már nem volt a pályán, mert sérülés miatt le kellett támogatni a pályáról, és egyből az öltözőbe kísérték.

A 23. percben alakult ki először négygólos különbség (11-7), ekkor Javier Sabaté szövetségi kapitány időt kért, de ezzel sem tudta megakadályozni csapata teljes szétesését. Támadásban és védekezésben is sokkal hatékonyabbnak bizonyult az ellenfél, amely villámgyors akciókkal és gólokkal használta ki a magyar hibákat. A németeknél a várakozásoknak megfelelően Uwe Gensheimer támadójátékára épült a taktika, a Paris Saint-Germain balszélsőjének mind a hét lövése gólt eredményezett az első félidőben, Heinevetter pedig húsz labdából kilencet kivédett.

A szünetben kiderült, hogy Nagy László bokarándulás miatt nem térhet vissza a pályára, további szereplése is csak az újabb orvosi vizsgálatok eredményétől függ. A magyarok meglepetésre felzárkóztak a második felvonás elején (16-15), ezért a németek szövetségi kapitánya, a torna után távozó Dagur Sigurdsson időt kért. Jamali Iman egyenlíthetett volna, de az üres kapu mellé lőtt, majd kétszer is emberhátrány nehezítette csapata dolgát. Fazekas Nándor helyett ekkor már Mikler Roland védett, aki sokkal hatékonyabbnak bizonyult. Mindez a pontszerzéshez nem volt elég, a szoros eredményhez és a helytálláshoz viszont igen, ami biztató a szombat esti, Horvátország elleni meccs előtt.

„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert nagyon jól játszottak és nagyszerűen helytálltak az Európa-bajnokkal szemben – értékelt Javier Sabaté szövetségi kapitány. – Örülök, hogy sokat tudtam forgatni őket, ettől függetlenül nagy szükségük van a pihenésre a szombati mérkőzésig. Az első félidőben némileg megilletődöttek voltunk, néhányan még nem szerepeltek világversenyen a keretünkből. Időszakonként a védekezésünk nem volt megfelelő a nagyon jó erőkből álló németekkel szemben. A második félidőben gyorsabbá vált a játékunk, és bár a vereség miatt természetesen csalódott vagyok, annak örülök, hogy csapatunk megmutatta a karakterét és megmutatta, hogyan tud küzdeni.\"

A németek legeredményesebb játékosa Uwe Gensheimer volt, aki 15 lövésből 13 gólt ért el. Csapattársai közül Kai Hafner hétszer, Patrick Groetzki pedig négyszer talált be. Silvio Heinevetter kapus 38 lövésből 15-öt megfogott, vagyis 39 százalékos hatékonysággal védett.

Eredmény, C csoport, 1. forduló:
Németország-Magyarország 27-23 (16-11)
-----------------------------------
Rouen, 5 200 néző, v.: Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
    lövések/gólok: 46/27 (59%), illetve 47/23 (49%)
    gólok hétméteresből: 8/8, illetve 2/1
    kiállítások: 6, illetve 4 perc

    Magyarország:
    ------------
Fazekas - Harsányi 1, Zubai 2, Nagy L. 1, Ligetvári, Szöllősi Sz., Juhász Á 3. Cserék: Mikler (kapus), Bodó 3, Császár 3, Lékai 3, Bánhidi, Schuch, Ancsin 1, Balogh Zs. 3, Jamali 3

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés