
Rich Chernomaz, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a dél-koreai csapat fegyelmezettebb volt, és ennek köszönheti a 3-1-es sikert a kijevi divízió I/A világbajnokság harmadik fordulójában.
2017. április 26., 16:192017. április 26., 16:19
2017. április 26., 16:222017. április 26., 16:22
A piros-fehér-zöld válogatott második vereségét szenvedte el kedden este, így távolabb került a feljutástól. Korábban a magyarok 5-3-ra verték a házigazda Ukrajnát, majd 3-1-re kikaptak Ausztriától. A dél-koreaiak ellen az első harmadban három emberhátrányt is kivédekezett Magyarország, majd a 24. percben kettős előnyben Kóger Dániel betalált. A dél-koreai válogatott a 36. és a 47. percben is eredményes volt, majd egy kontra után öt perccel a vége előtt alakult ki a végeredmény.
„Egyszerű lenne az ázsiai mentalításra hivatkozni, hogy végig fegyelmezettek voltak, de valójában ez egy remekül felkészített, az edző által nagyon jól vezetett csapat. A dél-koreai sportág fejlesztési program működik, most itt vb-n tapasztalja meg mindenki, és jövőre ez a válogatott az olimpián szerepel majd” – fogalmazott az összecsapás utáni sajtótájékoztatón Chernomaz. Hozzátette: csapata nem volt ilyen fegyelmezett, 1-1 után nem volt lehetőség a gólszerzésre. „A második bekapott gól után nehézzé vált a helyzetünk, és nem tudtuk megtörni a koreai csapatot” – mondta az MTI szerint Chernomaz.
Három forduló után Dél-Korea 9 ponttal áll, Ausztria 6, Kazahsztán 5, Lengyelország 4, Magyarország pedig 3 pontot gyűjtött, míg Ukrajna eddig nem szerzett pontot. A magyarok a szerdai szünnap után csütörtökön a lengyelekkel találkoznak, pénteken pedig a kazahok ellen zárnak. A kijevi torna első két helyezettje jut fel a 16 csapatos elitbe, és jövőre a dániai vb-n léphet jégre, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be. hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.