Hirdetés

Féltávnál még Antal Zsolt hátát nézte a világ

Hazai siker született az olimpia utolsó egyéni versenyében, az 50 kilométeres számban, bár az olasz versenyzők közül nem a nagy esélyesnek tekintett Pietro Piller Cotterer, hanem Giorgio di Centa állhatott fel vasárnap a dobogó tetejére.

Gazda Árpád

2006. február 27., 00:002006. február 27., 00:00

Sífutás
A maratoni távon közel 20 km-en át együtt haladó mezőny állóvizét Antal Zsolt kavarta fel, amikor elhúzott az élbolytól, és közel félperces előnyre tett szert a sportág klasszisaival szemben. A gyergyótekerőpataki versenyző mintegy húsz percen át haladt az élen, amíg befogták őt az osztrák Mihail Botwinov által mozgósított többiek. A többi szökési kísérlet már jóval rövidebbre sikeredett: még négy kilométerrel a vége előtt is 25 versenyző haladt egyetlen bolyban. A befutóra is maradtak közülük tízen, így sprintelés döntött, amelyből Di Centa került ki győztesen, a második és harmadik helyen érkező Jevgenyij Gyementyev és Botwinov esetében viszont fotóelemzésre volt szükség a sorrend eldöntéséhez.
A nők 30 km-es számában is sokszor változott a helyzet az élen, a célegyenesre azonban már csak hárman maradtak versenyben a győzelemért. A legkedvezőbb helyzetben a lengyel Justyna Kowalczyk volt, aki azonban az utolsó métereken nem bírta rutinosabb riválisai iramát, így a cseh Katerina Neumannova megnyerte sikerekben gazdag pályafutása első olimpiai aranyérmét.
Férfi 50 km: 1. Giorgio di Centa (olasz) 2 óra 6:11,8 perc, 2. Jevgenyij Gyementyev (orosz) 0,8 mp hátrány, 3. Mihail Botwinov (osztrák) 0,9 mp h., ... 46. Antal Zsolt 3:54,9 perc h. Női 30 km: 1. Katerina Neumannova (cseh) 1 óra 22:25,4 perc, 2. Julija Csepalova (orosz) 1,4 mp h., 3. Justyna Kowalczyk (lengyel) 2,1 mp h., ... 50. György Mónika 13:00,0 perc h.
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
Hirdetés
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
2026. július 16., csütörtök

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon

A címvédő Argentína válogatottja 2-1-re legyőzte Angliát szerdán a labdarúgó-világbajnokság atlantai elődöntőjében. Ennek megfelelően eldőlt, hogy argentin–spanyol finálét rendeznek a világbajnokságon.

Már nincs olyan Messi a címvédés, Argentína is döntőbe jutott a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés