
Fotó: Rompres
A Kolozsvári U az elmúlt héten érkezett brazil Astorga révén mentett pontot a vendég Iaşi-i Poli ellen. A Vaslui szintén 1-1-et játszott a vendég Urziceni-nyel, így a CFR továbbra is 8 ponttal vezet az Urziceni előtt.
Az UTA nyolcmérkőzéses nyeretlenségi sorozatot szakított meg tegnap a Rapid ellen: utoljára a 7. fordulóban nyert a Craiovai U vendégeként. Az aradi játékosok úgy álltak ki Mircea Rednic tanítványai ellen, hogy a rendelkezésre álló kéthetes felkészülési időszak alatt több napon keresztül nem edzettek, így tiltakozva a klub akkor még siralmas anyagi helyzete ellen. Ám ez nem érződött tegnap: a vendégek eredménytelenül irányítottak, míg a hazaiak több ígéretes akciót vezettek, és az 57. percben a vezetést is megszerezték: Bălan jobbról a rövid sarok felé kanyarította a labdát, amely Coman kapus kezébe szállt, de a hálóőr kiejtette a játékszert, és Bălţoi egy méterről a hálóba passzolt. A bukarestiek nagyobb sebességre kapcsoltak, és öt perccel a vége előtt tizenegyeshez jutottak, de Cesinha jobb sarok felé tartó lövését Mîrne kapus kivédte, így Marin Barbu vezetőedző első győzelmét ünnepelhette az UTA kispadján.
A Kolozsvári CFR kétgólos hátrányt dolgozott le a mélytalajú besztercei pályán, de nyernie már nem sikerült. Az éllovas először vesztett pontokat idegenben. „Igazságos eredmény született. Pozitívum, hogy kétgólos hátrányból álltunk fel” – nyilatkozta Ioan Andone. A vendégek egy jogtalanul megítélt tizenegyesből egyenlítettek ki, amit Ioan Ovidiu Sabău, a beszterceiek trénere is kiemelt: „Fabbiani, a CFR csatára becsapta a játékvezetőt, szó sem volt büntetőről. Ezt félretéve fontos pontot szereztünk egy nagyon jó csapat ellen” – mondta.
A forduló legelkeseredettebb edzőjének Walter Zenga bizonyult, aki lemondott a Steaua elleni vereség után. „Sajnálom, hogy nem jöttek az eredmények, de ha ez így van, akkor az edzőnek távoznia kell” – jelentette ki az öt meccse nyeretlen címvédő volt trénere, aki 80 napot edzette a Dinamót. A Steaua elleni találkozót szurkolói rendbontások zavarták meg, háromszor kellett félbeszakítani a játékot a bedobott füstbombák miatt. Összesen 434 személyt állítottak elő a szombati bukaresti rangadó után.
P. A.
Liga 1, 16. forduló: Steaua–Dinamo 1-0 (Neaga 66.), Besztercei Gloria–Kolozsvári CFR 2-2 (Abrudan 26., R. Dobre 28., Fabbiani 32., Cadu 45. – 11-esből), Craiovai U–Buzăui Gloria 3-1 (Fl. Costea 7., 83., Wobay 80., ill. Paleacu 31.), Kolozsvári U–Iaşi-i Poli 1-1 (Astorga 89., ill. R. Miclea 50.), Galaci Oţelul–Konstancai Farul 2-0 (E. Jula 60., D. Stan 84. – 11-esből), FC Vaslui–Urziceni-i Unirea 1-1 (Bukvics 51, ill. Bilaşco 38.), Aradi UTA–Rapid 1-0 (Bălţoi 57.), Mioveni-i Dacia–Târgu Jiu-i Pandurii 1-1 (R. Neagoe 25., ill. L. Mihai 41.). A Temesvári Poli Ştiinţa–Piatra Neamţ-i Ceahlăul találkozó lapzárta után ért véget.
A Liga 1 állása:
1. CFR 16 12 4 0 27-10 40
2. Urziceni 16 9 5 2 21-12 32
3. Rapid 15 8 5 2 24-12 29
4. Temesvár 15 8 4 3 31-22 28
5. Steaua 15 8 4 3 14-9 28
6. Vaslui 16 7 6 3 25-16 27
6. Dinamo 16 7 5 4 24-15 26
8. Beszterce 15 6 4 5 19-22 22
9. Galac 16 7 0 9 23-32 21
10. Ceahlăul 14 5 2 7 15-17 17
11. Craiova 16 5 2 9 16-20 17
12. Mioveni 16 4 5 7 16-20 17
13. Buzău 16 5 2 9 16-30 17
14. Iaşi 16 4 3 9 15-21 15
15. Pandurii 16 3 5 8 15-19 14
16. UTA 16 3 5 8 14-20 14
17. Farul 16 3 4 9 7-18 13
18. Kolozsvári U 16 1 7 8 19-26 10
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
A magyar labdarúgó-válogatott Schön Szabolcs góljával 1-0-ra legyőzte a szlovénokat a szombaton este a budapesti Puskás Arénában játszott idénynyitó barátságos mérkőzésen.