
Célegyenesben. A magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók szombaton már selejtezőt vívnak Pekingben
Fotó: Magyarock/Molnár Ádám
Noha versenyeket már szerdán és csütörtökön is rendeztek, hivatalosan a pénteki megnyitóval rajtol Pekingben a téli olimpia. A koronavírus-járvány miatt jelentősen lerövidített fáklyafutást követően, szigorú járványügyi szabályok mellett zajló seregszemlén szombaton már romániai és magyarországi sportolók is érdekeltek lesznek.
2022. február 03., 20:192022. február 03., 20:19
„Mindent megteszünk, hogy modern, biztonságos és nagyszerű olimpiát adjunk a világnak” – üzente Hszi Csin-ping kínai elnök videóüzenetében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki kongresszusán. A pekingi olimpia pénteki megnyitója előtt tartott csúcson a téli játékoknak otthont adó ország elnöke emlékeztetett rá, hogy Peking az első város, amely nyári és téli olimpiát is rendezhet. A 2008-as nyári játékoknak Egy világ, egy álom volt a szlogenje, a mostani eseményt az Együtt a közös jövőért jelszó alatt szervezik.
Hszi elmondása alapján pedig Kína „aktívan és következetesen” részt vesz az ötkarikás mozgalomban, és kitart az olimpiai szellem mellett. Thomas Bach NOB-elnök szerint a szervezőbizottság kiváló munkájának köszönhetően
Persze a koronavírus-járvány miatt ez a mostani téli olimpia nem lesz olyan, mint amit megszoktunk, mert ahogyan tavaly nyáron Japánban, úgy most Kínában is zárt buborékrendszerben zajlik az esemény.
A küldöttségek tagjai, miként ismeretes, csak negatív PCR-teszt után léphettek be az olimpiai faluba, ahol a játékok teljes ideje alatt, naponta tesztelik majd őket. Egy ilyen tesztelés során kapott szerdán pozitív eredményt Ioan Apostol, a romániai szánkósok edzője. A Román Olimpia- és Sportbizottság csütörtöki közleménye alapján a szakember indulás előtt még nem volt fertőzött, az olimpiai faluban elvégzett február elsejei tesztje mutatta ki a vírus jelenlétét a szervezetében. Az edzőt a szabályoknak megfelelően elkülönítették.
Indulás előtt, mint ismeretes, a romániai síugrók szakmai stábjában is felütötte a fejét a koronavírus, ezért a sportági szövetség egy szlovén edző segítségét kérte az olimpia idejére. Kiemelendő, hogy ezen a pekingi olimpián épp a síugrók, továbbá a szánkósok és a bobosok esélyesek az élmezőnyben zárni.
Románia zászlóvivői Raluca Strămăturaru szánkós és Paul Pepene sífutó lesznek a 14 órakor kezdődő megnyitó ünnepségen.
Magyarország lobogóját két alpesi síző, Kékesi Márton és Tóth Zita viszik majd. A tizennégy fős delegációjukra viszont szintén „ráijesztett” a koronavírus, emlékezetes ugyanis, hogy a férfiváltóval címvédő Liu Shaoang rövid pályás gyorskorcsolyázó indulás előtt megfertőződött. Nem voltak tünetei, és azóta már negatív teszttel elutazhatott Kínába, ahol csütörtöktől már edzhetett is a hétvégi kihívásra. „Úgy készültem otthon is az elmúlt napokban, hogy a hétvégén itt, Pekingben versenyzek. Nem sok maradt ki, csak a pozitív koronavírusteszt napja és az utazás. Jó volt, hogy kipróbálhattam a jeget, a pályát a rajt előtt” – mondta a Fővárosi Fedett Stadionban tartott edzést követően az MTI-nek Liu Shaoang. Ő, fivére, Liu Shaolin Sándor, valamint Krueger John-Henry szombaton az 1000 méteres távon selejtez majd, de aznap lép majd pályára a vegyes váltó is, valamint a női mezőnyben Jászapáti Petra és Kónya Zsófia 500 méteren rajtolnak el.
A dobogóesélyes gyorskorcsolyázók versenyei hétfőn folytatódnak, de aznap már Tóth Zita alpesi síző is rajthoz áll női óriás-műlesiklásban. Ugyancsak szombaton kezdenek a romániai síugrók, Andrei Feldorean, Daniel Cacina, valamint Daniela Haralambie, de a sífutó Lőrincz-Sára Tímea számára is elkezdődik a téli olimpia.
2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.
A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.
Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.
Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.
Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a
Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.
A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.
Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.
szóljon hozzá!