
Mihai Giurgiu lett a labdarúgó-Liga 2-ben érdekelt Nagyváradi Bihar FC főrészvényese és elnöke, miután a megyei tanáccsal folytatott tárgyalások sikeres lezárulta után kedden a részvényesi közgyűlés is rábólintott a kolozsvári üzletember napokban tett ajánlatára.
2015. augusztus 18., 19:292015. augusztus 18., 19:29
A harmincas évei derekán járó vállalkozó – aki egy autópálya-korlátokat gyártó olasz cég részvényese – kilencszázezer euróért vásárolta be magát a Sebes-Körös-parti piros-kékekhez, és befektetésével gyakorlatilag megmenti a nagy múltú együttest a felszámolástól.
„Már nagyon régóta vártam erre. Gyakorlatilag azóta, hogy bekerültem a labdarúgás világába, mint futballiskola részvényese és finanszírozója. Szerettem volna folytatni a projektet, és az utánpótlástól áttérni a felnőttekhez\" – nyilatkozta kedden Giurgiu, aki mint ismert, először a Liga 1-ből kiesett Kolozsvári Universitatea klubjának illetékeseivel tárgyalt, és csak miután esett a Szamos-partiakkal tervezett megegyezés, érkezett Nagyváradra.
„Nagyon lelkes vagyok, mert itt megkaptam az önkormányzatok támogatását. Sokáig egyeztettünk, de ez azt jelenti, hogy a lehető legjobb megegyezésre jutottunk, mind a saját, mind a megyei tanács, mind pedig a klub szempontját tekintve\" – magyarázta Giurgiu, aki megköszönte az eddigi elnök, Mircea Fodor segítségét, aki pár hónappal ezelőtt vette irányítása alá az akkor még kilátástalannak tűnő Bihar FC-t, és közrejátszott ennek a tranzakciónak a létrejöttében.
„A folytatásban ügyvezető elnökként a sportügyekért felel majd, míg jómagam az adminisztratív és pénzügyi feladatokat végzem el. Számomra most jön a neheze, a klub helyzete egy pillanatnyi halasztást sem tűrhet\" – tette hozzá az új klubvezető.
Ismert ugyanis, hogy Románia egyik legpatinásabb futballklubja, a története során román és magyar bajnok alakulat már jó ideje kínlódik. Bár nagyjából két évvel ezelőtt még egy hosszú távú terv részeként a csapat újjáépítését tervezték, tavaly a nagyváradi önkormányzat visszavonta támogatását, és magára hagyta a megyei tanácsot a csődvédelem alatt álló klub kritikus helyzetében.
A tartozások azóta csak halmozódtak, és miután az átszervezési tervben vállalt adósságrendezést sem tudták betartani, így tavasszal csak a bíróság halasztása révén kerülték el a felszámolást. Utolsó ülésükön a talárosok szeptember végéig adtak időt a klubnak arra, hogy kifizesse hátralékait, amelyek immár – a játékosok elmaradt bérével együtt – épp 900 ezer euróra rúgnak.
Giurgiu évente nagyjából épp ekkora összeget szánna a klubra, így az első idényben még szüksége lesz plusztámogatásra ahhoz, hogy működőképessé tegye a szebb időket is megélt együttest. A társrészvényes Bihar Megyei Tanácstól évi 1,5 millió lejes segítséget kért – a harmadik részvényes, a Drumuri Orăşeneşti társaság már évek óta nem finanszírozza az egyesületet.
A vállalkozó – aki az utánpótlásedző Mihai Georgescu veje – már a mai nap folyamán utal pénzt a Bihar FC számlájára, így az törleszteni tudja tartozását a megyei és az országos futballszervezetek felé.
„Már csak alig tíz nap van hátra a Liga 2-es szezon rajtjáig, és ha elmondanám az összes elmaradásunkat, akkor egy egész ívet megtöltenének vele. Még szerződéseket sem kötöttünk, olyan, mintha mindent a nulláról kezdenénk. Még a stadiont is engedélyeztetnünk kell. Mindezeket nem azért nem tettük meg eddig, mert nem akartuk, hanem mert nem volt rá pénzünk. De remélem, hogy a mai nappal normalizálódik a helyzetünk\" – tette hozzá Fodor.
Egyelőre Gheorghe Szilaghi edző irányítása mellett lép majd pályára a csapat, játékosokat pedig az elkövetkezendő napokban igazolnak. Giurgiu már korábban jelezte, hogy szeretné, ha a Bihar FC legtöbb másfél éven belül „egyenesbe\" kerüljön pénzügyileg, hogy az idén megcélzott másodosztályban való bennmaradás után már az élvonalba való feljutásra törekedhessen.
A Bihar FC augusztus 25-én a Román Kupában lép először pályára, a kedden megtartott sorsolás szerint a szomszédos harmadosztályos Fugyivásárhely csapatánál vendégeskedik.
Elkészült a Liga 3 menetrendje
Bár a fegyelmi bizottság kizárta, a Román Labdarúgó-szövetség kedden elkészített menetrendjében mégis szerepel a Torda csapata a Liga 3 ötödik csoportjában. A tartozásai miatt elmarasztalt együttes azonban szabadnapos lesz az első fordulóban. A többiek Nagyváradi Luceafărul–Csíkszereda, Balánbánya–Máramarossziget, Szászrégen–Zilah, Dés–Kolozsvári Sănătatea, Nemeszsuk–Radnót, Vajdarécse–Fugyivásárhely, Székelyudvarhely–Gáldi Industria párosításban kezdenek augusztus 29-én. A 4. csoportban a Borosjenő lesz szabadnapos, a Temesvári Poli ASU a Gorj megyei Motrut fogadja. Lugas és Vadjahunyad idegenben, Déva, Disznód és Kisbecskerek hazai pályán kezd.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!