
Fotó: MTI
Meghálálta Erwin Koeman magyar szövetségi kapitány bizalmát Torghelle Sándor: a német másodosztályban szereplő Augsburg támadója szerezte meg a vezetést a hazai pályán játszó Magyarország számára a vb-selejtező csoportban eddig gólt nem kapó Albánia ellen. A Puskás Ferenc Stadionba kilátogató több mint 20 ezer néző az első félidőben enyhe albán fölényt könyvelhetett el, igaz a 44. percben Bodnár ügyetlenkedett el egy ziccert. A második játékrész elején aztán Huszti a bal oldali szögletzászló közeléből adott középre, a rövid sarokra Torghelle érkezett, és szépen fejelt Beqaj fölött a kapuba. A gól után még felszabadultabban játszott a hazai együttes, a sorozatos támadások a 81. percben értek újabb találattá. Egy bal oldali szögletrúgást követően Juhász 5 méterről fejelt, a labda Beqaj lábai között pedig megtalálta az utat a hálóba. A csoport rangadóján Svédország és Portugália gól nélküli döntetlent játszott egymással, így a vezetést a Málta ellen simán diadalmaskodó Dánia vette át. „Az első félidőben meggyűlt a bajunk az albánokkal, ekkor még akadozott a játékunk, a siker elsődleges záloga az volt, hogy a bal oldalon sikerült feltörni az albánok védekezését” – mondta Erwin Koeman, akinek csapata szerdán Málta ellen játszik.
A román válogatott éppen az első félidőben játszott jól Konstancán a franciák ellen, Florentin Petre egy szemfüles kiugrás után már az 5. percben megszerezte az előnyt, amit 10 perccel később Goian növelt egy szöglet utáni fejessel. Ezt követően azonban a franciák átvették a mérkőzés irányítását, és Ribery még az első játékrészben szépített. A második félidőben többször is Lobonţ bravúrjai mentették meg a hazai csapatot, ám Gourcuff több mint 30 méterről leadott lövésénél rosszul helyezkedett a román hálóőr. Bár az egyenlítést követően már a vendégek sem akartak kockáztatni, Ribery így is megszerezhette volna a győzelmet, ám lövése elzúgott a kapufa mellett. „Nem én kértem a játékosoktól, hogy húzódjanak vissza, sőt a szünetben még támadóbb fellépést követeltem, de az ellenfél ránk kényszerítette a saját játékát. Talán túl hamar éreztük a győzelmet a zsebünkben, de a továbbjutási esélyeink továbbra is megmaradtak” – nyilatkozta Victor Piţurcă szövetségi kapitány. A szombati játéknap után még kiegyenlítettebbé váltak az erőviszonyok a csoportban, Szerbia ugyanis legyőzte az eddig százszázalékos Litvániát, a franciák ellen sikeres osztrákok pedig csak egy ponttal tértek haza a Feröer-szigetekről.
K. Cs.
Vb-selejtezők, 1. csoport: Magyarország–Albánia 2-0 (Torghelle 49., Juhász 81.), Svédország–Portugália 0-0, Dánia–Málta 3-0 (Soren Larsen 10., 47., Agger 29.). Az állás: 1. Dánia 7 pont/3 mérkőzés, 2. Svédország 5/3, 3. Portugália 4/3, 4. Magyarország és Albánia 4/3 (3-2), 6. Málta 0/3. 7. csoport: Románia–Franciaország 2-2 (Fl. Petre 5., Goian 17., ill. Ribery 37., Gourcuff 69.), Feröer-szigetek–Ausztria 1-1 (Lokin 47., ill. Stranzl 48.), Szerbia–Litvánia 3-0 (Ivanovics 6., Krasics 34., Zigics 83.). Az állás: 1. Szerbia 6/3 (6-2), 2. Litvánia 6/3 (5-3), 3. Ausztria 4/3 (4-4), 4. Franciaország 4/3 (5-6), 5. Románia 4/3 (3-5), 6. Feröer-szigetek 1/3. 2. csoport: Svájc–Lettország 2-1, Luxemburg–Izrael 1-3, Görögország–
Moldova 3-0. Az állás: 1. Görögország 9 pont/3mérk., 2. Izrael 7/3, 3. Svájc 4/3, 4. Lettország 3/3 (3-5), 5. Luxemburg 3/3 (3-7), 6. Moldova 0/3. 3. csoport: Lengyelország–Csehország 2-1, San Marino–Szlovákia 1-3, Szlovénia–Észak-Írország 2-0. Az állás: 1–2. Lengyelország és Szlovénia 7/3 (5-2), 3. Szlovákia 6/3, 4. Csehország 1/2 (1-2), 5. Észak-Írország 1/3 (1-4), 6. San Marino 0. 4. csoport: Finnország–Azerbajdzsán 1-0, Wales–Liechtenstein 2-0, Németország–Oroszország 2-1. Az állás: 1. Németország 7 /3, 2. Wales 6/3, 3. Finnország 4/2, 4. Oroszország 3/2, 5. Azerbajdzsán 1/3 (0-2), 6. Liechtenstein 1/3 (0-8). 5. csoport: Törökország–Bosznia-Hercegovina 2-1, Belgium–Örményország 2-0, Észtország–Spanyolország 0-3. Az állás: 1. Spanyolország 9/3, 2. Belgium 7/3 (6-3), 3. Törökország 7/3 (5-2), 4. Bosznia-Hercegovina 4/3, 5. Örményország 0/3 (0-8), 6. Észtország 0/3 (2-13). 6. csoport: Anglia–Kazahsztán 5-1, Ukrajna–Horvátország 0-0. Az állás: 1. Anglia 9/3, 2. Ukrajna 7/3, 3. Horvátország 4/3, 4. Fehéroroszország 3/2 (3-2), 5. Kazahsztán 3/4 (5-11), 6. Andorra 0/3. 8. csoport: Grúzia–Ciprus 1-1, Bulgária–Olaszország 0-0. Az állás: 1. Olaszország 7/3, 2. Írország 4/2, 3–4. Bulgária és Montenegró 2/2-2/2 (2-2), 5. Ciprus 1/2 (2-3), 6. Grúzia 1/3 (2-5). 9. csoport: Skócia–Norvégia 0-0, Hollandia–Izland 2-0. Az állás: 1. Hollandia 6/2, 2. Skócia 4/3, 3. Macedónia 3/2, 4. Norvégia 2/2, 5. Izland 1/3.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.