
Fotó: Agerpres
2009. június 08., 10:292009. június 08., 10:29
Az utóbbi három évben döntős volt Párizsban, de ott rendre kikapott Rafael Nadaltól, ám idén már múlt vasárnap elsőszámú esélyessé lépett elő, miután a spanyol világelső váratlanul kikapott – éppen a 23. helyen kiemelt Söderlingtől. Federer pályafutása 14. Grand Slam-tornáján diadalmaskodott, és ezzel behozta az eddig egyedüliként éllovas amerikai Pete Samprast az örökranglistán.
A svájci teniszcsillagnak már mind a négy GS-tornán – Melbourne-ben, Párizsban, Wimbledonban és a US Openen – sikerült győznie. Ez korábban csupán öt játékosnak, a profi érában, 1968 óta pedig csak az ausztrál Rod Lavernek és az amerikai Andre Agassinak sikerült.
A nőknél Szvetlana Kuznyecova nyerte az orosz házi döntőt: 6:4, 6:2-re győzte le a világelső Dinara Szafinát. Az összecsapás 1 óra 14 percig tartott a Philippe Chatrier-ről elnevezett centerpálya zsúfolásig megtelt lelátói előtt. Az idei Roland Garroson hetedik helyen kiemelt Kuznyecova az első, 39 perces szettben egészen 4:4-ig fej fej mellett haladt riválisával, ám már ekkor látszott, hogy Kuznyecova jóval magabiztosabban játszik, mint Szafina, aki toronymagas esélyesként érkezett Párizsba.
A tizedik gémben aztán bekövetkezett az, ami a látottak alapján várható volt: a Serena Williamst is búcsúztató Kuznyecova két játszmalabdához jutott, és már az elsőt értékesítette. A második, egyben utolsó felvonásban a hatodik gémben ismét bizonytalankodott Szafina, elvesztette az adogatójátékát (4:2), és ezzel el is dőlt a mérkőzés sorsa. Kuznyecova hozta a saját szerváját, riválisa viszont egyre jobban kapkodott, s ezt alátámasztva az összecsapás kettős hibával ért véget.
„Még mindig nem értem, mi is történt – nyilatkozta közvetlenül a mérkőzés után Kuznyecova. – Egyszerűen játszani kezdtünk, olyan volt, mintha nem is az utolsó, döntő meccs lett volna. Az izgalmaimat teljesen elfojtottam, nem tudom, mikor sikerült kiengedni.” A 23 éves klasszis pályafutása második Grand Slam-tornáján diadalmaskodott.
Először 2004-ben, a US Openen nyert, akkor is egy honfitársát, Jelena Gyementyjevát győzte le. Dinara Szafina a döntőbeli veresége ellenére világelső marad, mégpedig úgy, hogy továbbra sem sikerült nyernie egy Grand Slam-tornán.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.