Hirdetés

FC Sopron: Selymes Tibor harmadszor

• Labdarúgás Az NB I-ben szereplo FC Sopron közös megegyezéssel felbontotta Roberto Landi vezetoedzo és segítoi szerzodését. A döntés értelmében a csapat szakmai munkájáért ismét Selymes Tibor (képünkön), az egykori román válogatott játékos felel, aki továbbra is ellátja a klubmenedzseri teendoket. A szakember megbízatása határozatlan ideig szól. Selymes az elso két fordulóban már irányította a hét romániai futballistát is foglalkoztató együttest, majd az olasz tréner érkezésével klubmenedzserként dolgozott tovább. Az MTK, a Diósgyor és a Gyor ellen szerzett három pont – csak a miskolci együttest sikerült legyozni – azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Landi folytathassa munkáját.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. szeptember 13., 00:002006. szeptember 13., 00:00

A Vízer Máriusz üzletember által finanszírozott dunántúli együttes kispadján nagy forgalom tapasztalható az utóbbi fél évben. A tavalyi szezon téli szünetében – anélkül, hogy bármelyikük is tétmeccsen bizonyíthatott volna – négy edzot „fogyasztott el” az FC Sopron: februárban éppen Selymes Tibortól vált meg a klubvezetés, akit Nagy Tamás követett, ám az addigi szakmai igazgató morális okokra hivatkozva néhány nap múlva lemondott. Nagy után a Ferencváros volt trénere, László Csaba következett, akit a szurkolók és a kisebbségi tulajdonosok hamar „kiutáltak” posztjából. Helyére az olasz Dario Bonetti került, ám tíz forduló után neki is távoznia kellett. A 2005/2006-os idénybol hátramaradt öt találkozón Vass László irányította a csapatot, nyeretlenül. Értheto volt az „újítás” igénye: a kispadra ekkor ismét Selymes Tibor ült le, aki csupán két fordulót maradhatott. Roberto Landi érkezésével az erdélyi szakembert klubmenedzserré nevezték ki, hogy most – immár harmadjára – visszatérjen a pálya szélére.

Edzováltások az NB I jelenlegi idényében: augusztus 8., Debrecen: Supka Attila helyett Miroslav Beranek. Augusztus 9., Sopron: Selymes Tibor helyett Roberto Landi. Augusztus 30., REAC: Urbán Flórián helyett Aczél Zoltán. Szeptember 12., Sopron: Roberto Landi helyett Selymes Tibor.

---------

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés