2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00
Idén az adonyi régi iskola udvara adott otthont a köznyelvben csak kupaként emlegetett kétnapos rendezvénynek, amely a pártatlan szemlélődőnek is igazi élményt jelentett. A térség lakói számára óriási jelentőségű a torna, az érkező már messziről hallhatta az iskolaudvarról kiszűrődő lármás szurkolást. A nagy hőség ellenére is hatalmas volt az iram, a küzdelem és természetesen a lelkesedés. A játék ugyan több elemében is néha kezdetleges jeleket mutatott, az odaadásra nem lehetett panasz, valamennyi játékos a maga kis egyéni Bajnokok Ligája-döntőjeként élte meg a meccseket. Nem is kímélték egymást a fiatalok – meglepő módon inkább a lányok –, nemcsak a melegtől izzott meg porzott a levegő.
Az elődöntőben érdekelt falvak külön szurkolóhaddal érkeztek, a játékteret körbe állva űzték-hajtották a csapatokat. A legjobban felszerelkezett különítménynek az ottományiak tűntek, két dob és egy trombita segítségével harcoltak ki fölényt a szurkolók külön versenyében. Ilyen hangulatban a zsűrinek és a játékvezetőknek sem volt könnyű dolguk, a sportszerűség azonban a legélesebb helyzetekben is győzött: az ottományi fiúcsapat a végső sípszó pillanatában egyenlített, s bár a gólt végül nem adták meg, Babos Endre edző nem vitatta az esetet, szerinte sípszó után dobták el a labdát, és ezzel le is zárta a vitát.
Az ottományi történelem-földrajz szakos tanár egyébként az egyetlen, aki az 1970-es indulás óta részt vállal a szervezésben. „Annak idején annyira eldugott kis iskolák voltak a környékbeliek, hogy éveken keresztül csak egy tornatanár volt a hét faluban. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy 1970 októberében Albison öszszehozzuk az első tornát. Valóságos népünnepély lett a rendezvény, melyre gyalog, szekérrel, biciklivel, traktorutánfutóval érkeztek a résztvevők. Persze egy ilyen magyar iskolák általi kezdeményezésnek nem örültek a megyei pártbizottságnál, de azért szemet hunytak felette” – mesélte Babos Endre. A sportmegszállottság nála amúgy nem meglepő dolog, középiskolás korában a Tordai Arieºulban futballozott, többek között Dan Ancával, a Kolozsvári U későbbi kiválóságával együtt. A kupa múltjával kapcsolatban a tanár úr felesége, Babos Erzsébet tanárnő is felidézte emlékeit, amelyek egy részét képpel és szöveggel egy albumban is megörökített az utókor számára. „A régi rendszerben külön engedély kellett a megyétől, hogy szombaton felfüggesszük a tanítást. Egyetlen alkalommal történt meg, hogy eső miatt nem tudták lejátszani az elődöntőket, de egy hét múlva pótolták. Volt olyan eset, hogy gyalog mentünk, és eltévedtünk a határban, Szalacson pedig az egykori rendőrnek nem tetszett a bíráskodás, ezért pisztolyával fenyegetőzött” – idézte fel Babos Erzsébet, aki ezután már a női döntőre koncentrált, amelyben az ottományiak mérkőztek a községközpont Szalacs gárdájával.
A finálét drámai küzdelemben két góllal nyerte Szalacs a címvédő ellen, és a fiúknál sem sikerült a címvédés, Adony legyőzte a szalacsi csapatot. „Örülünk a második helynek is, de ami a legfontosabb, hogy ennyi fiatalt meg tudunk mozgatni évről évre” – jelentette ki Porsztner Sarolta szalacsi polgármester asszony, akihez különösen közel áll a torna, tekintve, hogy évekig Nagyváradon kézilabdázott.
Romász János
43. Érkupa, végeredmény, lányok: 1. Szalacs, 2. Ottomány, 3. Albis, 4. Adony, 5. Bogyoszló, 6. Keserű, 7. Kereki. Fiúk: 1. Adony, 2. Szalacs, 3. Ottomány, 4. Keserű, 5. Kereki, 6. Bogyoszló, 7. Albis. Gólkirályok: Sajó Szabolcs (Szalacs) és Sorján Zoltán (Adony) – 28 gól, illetve Király Pálma (Ottomány) és Sajó Hilda (Szalacs) – 18 gól. Legjobb kapus: Dandé Lehel (Ottomány) és Nagy Panna (Szalacs). Sportszerűségi díj: Bogyoszló (lányok), Kereki (fiúk).
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.