Hirdetés

Eurorégiós focibajnokság bihari pénzből

Romániában premiernek számító eurorégiós futballtorna kezdődik szerdán Bihar és Hajdú-Bihar megyei futballcsapatok részvételével, és bár barátságos bajnokságként hirdetik, az együttesek ösztönző pénzdíjakért küzdenek a 2013–2014-es szezonban.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. augusztus 27., 16:592013. augusztus 27., 16:59

2013. augusztus 27., 17:062013. augusztus 27., 17:06

A Bihar Megyei Tanács kezdeményezésére és annak egyedüli finanszírozásával elindított projekttel a negyedik, illetve ötödik ligás bajnokságban szereplő együtteseket akarják támogatni és motiválni, de nem titkolt céljuk a fiatal tehetségek felkutatása is.

Ahogyan azt Cornel Popa, a közgyűlés elnöke tegnap ismertette: a bajnokságot az európai klubtornák rendszere alapján szervezik, így a csapatok az elmúlt szezonban elért eredményeik alapján nyertek részvételt. Bihar megyéből kilenc (a negyedik liga legjobb három helyezettje, valamint az ötödik liga csoportgyőztesei és második helyezettjei), Hajdú-Bihar megyéből hét alakulat kvalifikált a megmérettetésre. A most őszi, oda-visszavágós rendszerben zajló csoportkör után tavasszal tartják az egyenes kieséses szakaszt, míg a finálét május 14-én rendezik Nagyváradon.

Popa tájékoztatása szerint félmillió lejes költségvetésből gazdálkodnak, amelyből a csapatok 7400 lejt kapnak a részvételért, majd a csoportkörben mérkőzésenként további 3000 lejjel gazdagodhatnak a győzelemért, illetve ezer lejjel a döntetlenért. A bajnokság győztese 60 ezer lejt kap, a második helyezett  30 ezret, a bronzérmes 20 ezret, a negyedik 10 ezret, míg az 5–8. helyezettek egyenként 5 ezer lejt visznek haza.

Tóth Attila, a Hajdú-Bihar megyei tanács alelnöke biztos benne, hogy hagyományt teremtenek ezzel a tornával, és reméli, hogy tehetségeket is „kinevelnek\" az országos pontvadászatok számára. Valer Vancea, a Bihar megyei futballegyesület vezetője a jövőben még több ifit vonna be a tornába, a mostani idényben ugyanis az edzők belátására bízzák, hogy hány fiatalt küldenek pályára.

A Bihar megyei csapatok közül szerdán csak az Egyetemi FC játszik magyarországi ellenféllel, mégpedig Biharkeresztesen. A többi határon inneni alakulat Szentandrás–Nagyszalonta, Lugas–Belényes, Hegyközpályi–Bihar FC II, Nánhegyes–Partiumi ESK párosításban lép pályára. Hajdú-Bihar megyéből még Komádi, Körösszegapáti, Hosszúpályi, Nyíradony, Monostorpályi és a Debreceni Atlétikai Club együttese érdekelt a bajnokságban.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés