
Romániában premiernek számító eurorégiós futballtorna kezdődik szerdán Bihar és Hajdú-Bihar megyei futballcsapatok részvételével, és bár barátságos bajnokságként hirdetik, az együttesek ösztönző pénzdíjakért küzdenek a 2013–2014-es szezonban.
2013. augusztus 27., 16:592013. augusztus 27., 16:59
2013. augusztus 27., 17:062013. augusztus 27., 17:06
A Bihar Megyei Tanács kezdeményezésére és annak egyedüli finanszírozásával elindított projekttel a negyedik, illetve ötödik ligás bajnokságban szereplő együtteseket akarják támogatni és motiválni, de nem titkolt céljuk a fiatal tehetségek felkutatása is.
Ahogyan azt Cornel Popa, a közgyűlés elnöke tegnap ismertette: a bajnokságot az európai klubtornák rendszere alapján szervezik, így a csapatok az elmúlt szezonban elért eredményeik alapján nyertek részvételt. Bihar megyéből kilenc (a negyedik liga legjobb három helyezettje, valamint az ötödik liga csoportgyőztesei és második helyezettjei), Hajdú-Bihar megyéből hét alakulat kvalifikált a megmérettetésre. A most őszi, oda-visszavágós rendszerben zajló csoportkör után tavasszal tartják az egyenes kieséses szakaszt, míg a finálét május 14-én rendezik Nagyváradon.
Popa tájékoztatása szerint félmillió lejes költségvetésből gazdálkodnak, amelyből a csapatok 7400 lejt kapnak a részvételért, majd a csoportkörben mérkőzésenként további 3000 lejjel gazdagodhatnak a győzelemért, illetve ezer lejjel a döntetlenért. A bajnokság győztese 60 ezer lejt kap, a második helyezett 30 ezret, a bronzérmes 20 ezret, a negyedik 10 ezret, míg az 5–8. helyezettek egyenként 5 ezer lejt visznek haza.
Tóth Attila, a Hajdú-Bihar megyei tanács alelnöke biztos benne, hogy hagyományt teremtenek ezzel a tornával, és reméli, hogy tehetségeket is „kinevelnek\" az országos pontvadászatok számára. Valer Vancea, a Bihar megyei futballegyesület vezetője a jövőben még több ifit vonna be a tornába, a mostani idényben ugyanis az edzők belátására bízzák, hogy hány fiatalt küldenek pályára.
A Bihar megyei csapatok közül szerdán csak az Egyetemi FC játszik magyarországi ellenféllel, mégpedig Biharkeresztesen. A többi határon inneni alakulat Szentandrás–Nagyszalonta, Lugas–Belényes, Hegyközpályi–Bihar FC II, Nánhegyes–Partiumi ESK párosításban lép pályára. Hajdú-Bihar megyéből még Komádi, Körösszegapáti, Hosszúpályi, Nyíradony, Monostorpályi és a Debreceni Atlétikai Club együttese érdekelt a bajnokságban.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!