Európa-bajnokság: csak hírért, névért

„Rendkívül elégedett vagyok a rendezéssel” – jelentette ki az Eb nyitó sajtótájékoztatóján Hansjörg Wirz, az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) elnöke. A megfogalmazás nem hatott a meglepetés erejével, a rajtnál ritkán szokták egymást ócsárolni egy-egy világverseny zökkenőmentes lebonyolításában érdekelt felek. Az EAA német vezetője azonban mindjárt érvekkel is igyekezett alátámasztani: nem olcsó gazsulálásnak szánta kijelentését. „A svédek egy sereg olyan ötlettel rukkoltak elő, ami jócskán meghaladja a rutinos rendezés kategóriáját” – mondta, majd kérésemre részletezni is kezdte. Így tudhattuk meg például, hogy Wirzet elbűvölten a hulladékok gondos elkülönítésére ösztökélő kukák Eb-dizájnos látványa, vagy a visszaszámlálás utolsó száz napjának szinte mindegyikére adagolt, a lakosság bevonását célzó trükkök. És sikerrel, hiszen Göteborg karneválváros benyomását kelti ezekben a napokban. Az Eb-t nem egyszerű sportversenyként „árulják”, hanem városünnepként, s a kánikulai melegben az Avenyn szambázó lányok láttán az ember zavartan próbálja tisztázni magában: most akkor Északon van, vagy a tánciskolák riói bemutatóján.
Ez talán elegendő magyarázat arra, hogy miért nem lesz vélhetően egyetlen üres hely sem az Ullevi-stadion lelátóján. De miért érkeztek meg szinte hiánytalanul az európai versenyzők egy olyan versenyre, amelyen sem a dobogó, de még egy világcsúcs sem fizet külön? A kérdés természetesen nem maradt el a már említett sajtótájékoztatón sem, Wirz válasza pedig így hangzott: „Úgy gondoljuk, hogy Európa-bajnoknak lenni önmagában dicsőség, az itt megszerzett rangot a további pénzdíjas versenyeken lehet majd beváltani”. Az okfejtés kerek, a sport eredendő hamvasságát idézi, apró szépséghiba, hogy az EAA-nak vélhetően nem is lenne pénze külön bónuszokra, tekintve, hogy csak mostanában kezd levegőhöz – értsd: szponzorokhoz – jutni a nagy testvér, az IAAF árnyékában.
A biztonság kedvéért azért két világsztártól is megkérdeztem, ők miképpen vélekednek erről a témáról. Jelena Szleszarenko olimpiai bajnok magasugró így válaszolt: „Nekem a csapat és Oroszország legalább annyira fontos, mint a pénz. Na meg olimpiai és világbajnok már voltam, Európa-bajnok még nem”. Kim Gevaert, a belgák aranyesélyes sprintere kihagyta a haza motívumát, csak az egyéni dicsőségre hagyatkozott: „Engem egyetlen dolog érdekel: Európa leggyorsabb női atlétája lenni. Ezt mindennél jobban szeretném”. Lehet, hogy még sincs pusztulásra ítélve a világ?