Hirdetés

Európa Liga: belekezd a Fradi, az MTK, a Loki és a Botoșani

Három magyar és egy román futballcsapat kezdi meg szereplését csütörtökön az Európa Liga első selejtezőkörében.

Krónika

2015. július 02., 11:592015. július 02., 11:59

A második számú európai kupasorozat első párosításainak sorsolásán rekordot jelentő 102 együttes volt érdekelt. Az NB I-ből EL-indulási jogot szerző klubok közül mindegyik már az első körben rajthoz áll. A Ferencváros a holland élvonalból kieső Go Ahead Eagles otthonában kezd, míg a Debrecen a montenegrói Szutjeszka, az MTK pedig a szerb Vojvodina Újvidék ellen otthon rajtol.

A Fradi ellenfele – amely történelme során négyszer nyert holland bajnokságot, igaz, utolsó bajnoki címüket 1933-ban nyerték – az UEFA fair play-listájának köszönhetően vehet részt az Európa Ligában, a legsportszerűbb nemzet legsportszerűbb együttesének járó szabadkártyával. A csapat az előző szezonban a 17. helyen végzett a holland élvonalban, és alulmaradt az osztályozón, így az új szezonban csak a másodosztályban szerepelhet.

Az MTK Budapest az FK Vojvodinát kapta ellenfélül. Az újvidéki együttes ismerős lehet a magyar szurkolók számára, hiszen két éve az EL-selejtezők második körében a Budapest Honvédot búcsúztatta 5-1-es összesítéssel. A kétszeres jugoszláv bajnok legutóbb a negyedik helyen végzett a a szerb élvonalban, négy játékosuk aranyérmes lett a nemrég Új-Zélandon megrendezett U20-as világbajnokságon.

A Debrecenre – amely kiemeltként várta a sorsolást – a montenegrói Szutjeszka Niksics vár. Az ellenfél kétszeres bajnok, a 2014/2015-ös idényben a második helyen zárt hazája pontvadászatában.

Az első kör magyar szempontból kedvező alakulása esetén a Fradi a Balzan (máltai)–Zeljeznicar (bosnyák), az MTK a Spartaks Jurmala (lett)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), a Debrecen pedig a Skonto Riga (lett)–St. Patrick\'s Athletic (ír) párharc győztesével találkozik a második körben.

Romániát az az FC Botoșani képviseli az EL-selejtezők első körében, amely csupán a 8. helyen zárt a Liga 1 elmúlt szezonjában, de a fentebb rangsorolt klubok anyagi problémái miatt indulási jogot nyert az EL-ben.

A román élvonalba 2013-ban feljutó, a nemzetközi porondon újonc Botoșani a Grúziához tartozó, de facto azonban független Dél-Oszétia fővárosából, Chinvaliból érkező Szpartakkal méri össze erejét. Az ellenfél negyedik lett a grúz bajnokság elmúlt idényében. A román csapat hazai pályán kezdi a párharcot, és ha továbbjut, akkor a jóval nevesebb lengyel Legia Varsó vár rá.

Európa Liga, első forduló, a magyar és román csapatok csütörtöki mérkőzései:

Debreceni VSC–Szutjeszka Niksics (Duna World, 19.15)

FC Botoșani–Chinvali (Digi Sport 1, 20.00)

Go Ahead Eagles (holland)–Ferencváros (Duna TV, 20.45)

MTK Budapest–Vojvodina Újvidék (Duna World, 21.25)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés