
Közel 37 milliós károkozást állapított meg a Steaua katonai sportklubja, a CSA, amiért korábban George Becali futballklubja jogtalanul használta a több mint 57 millió euró értékűre becsült Bukaresti Steaua márkát.
2016. május 24., 17:172016. május 24., 17:17
Keddi közleményük alapján az élvonalbeli futballcsapat a továbbiakban évi 3,7 millió eurós „licencdíj\" kifizetésének fejében használhatja a legfelsőbb bíróság által 2014 decemberében javukra megítélt „csillagos\" brandet.
A DigiSportnak nyilatkozó piperai klubtulajdonos ugyanakkor abszurdnak tartja a védelmi minisztérium által finanszírozott „bakák\" igényét. „Ők 2014-ben jegyezték be a márkát, akkor milyen jogon kérnek visszamenőleg kártérítést? De még ha az övék is lett volna, nekik kellene nekem fizessenek, mert reklámot csináltunk nekik\" – fogalmazott Becali, aki többedmagával már a márka értékét is túlzottnak tartotta, most pedig a meghatározott licencdíjat sokkalja.
„A valós ár mindig az, amit valaki ki tud fizetni, nem pedig az, amit te kapni szeretnél. Nem beszélve arról, hogy fizetsz valamiért, ami nem is lesz a tied\" – ecsetelte. Leszögezte, hogy egyáltalán nem áll szándékában megvásárolni a licencet. Elmondása szerint ahhoz legalább 7-8 millió eurós profitot kellene termelnie, ő viszont eleve veszteségben van. „Ha pedig átláthatóságról beszélnek, akkor mutassák azt is meg, hogy milyen alapon készítették ezt az értékbecslést\" – tette hozzá a CSA-val régóta hadakozó Steaua FC tulajdonosa.
Becali márkabejegyzésének eltörlése érdekében a katonaság sportklubja még 2011-ben perelte be a Steaua futballklubját. Indítványukat első fokon 2012 áprilisában a fővárosi törvényszék elutasította, akárcsak egy évvel később a táblabíróság, csakhogy a legfelsőbb bíróság ezt felülírta. Azóta az élvonalbeli labdarúgócsapat hivatalosan az FCSB elnevezést használta, már több emblémát védettek le és egy újabb per is napirenden van a bukaresti törvényszéken. Ebben alapfokon pár hete Becali javára döntöttek a bírák és jóváhagyták, hogy futballklubja használja a Steaua nevet.
A felek idén megpróbáltak tárgyalni, de eddig nem jutottak dűlőre a rangos dicsőséglistával járó márka használatát illetően. A Steaua az idei élvonalbeli bajnokságban nem tudta megvédeni címét, de a második helyen végezve ismét pályára léphet a Bajnokok Ligája nyári selejtezőiben.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!