
Fotó: Barabás Ákos
Románia kormánya közérdekű és országos jelentőségű eseménnyé nyilvánította a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságot, amelynek Bukarest is társházigazdája lesz.
2017. április 13., 16:152017. április 13., 16:15
A hazai sportszövetség csütörtöki közleménye rámutat arra, hogy korábban csak a pályázatot tekintették országos érdeknek, a kormányhatározat szerdai módosítása révén viszont már a szervezés is feljebb lépett a fontossági ranglétrán. A rendezési joggal vállalt kötelezettségek terén Sevil Shhaideh kormányfőhelyettes területfejlesztési miniszterként megerősítette, hogy továbbra is a Steaua-, a Dinamo-, az Arcul de Triumf- (Diadalív) és a Rapid-stadion korszerűsítése szerepel a tervek között, de mostanáig csak három létesítmény dokumentációi állnak készen a munkálatok előkészítéséhez. „Ha a Dinamo nem tudja biztosítani a közberuházás feltételeit, akkor egy másik stadiont keresünk. Ott van a BNR arénája. Meglátjuk, hogy pótolni tudjuk-e azzal\" – nyilatkozta az elöljáró.
A Ștefan cel Mare úti sportlétesítménynek bonyolult a tulajdonjogi viszonya, márpedig állami beruházás esetén azt ideiglenesen át kellene ruházniuk a szaktárcára. A klub állítólag igyekszik megoldani a helyzetet, de mindezidáig nem jutottak előbbre. A nemzeti bank stadionját – ahol egykoron a Progresul (avagy FC Național) játszott – ugyanakkor az elmúlt években kizárólag magáncélra használták, nyilvános mérkőzéseket már régóta nem rendeztek ott. Az sem mellékes, hogy a nyári kontinensviadalig már kevesebb, mint három év maradt, az infrastrukturális fejlesztésekre pedig még a közbeszerzési eljárást sem írták ki, miközben például az ugyancsak három csoportmeccsnek és egy nyolcaddöntőnek otthont adó Budapest március végén aláírta a szerződést a ledózerolt Népstadion helyére épülő Puskás Ferenc Stadion kivitelezésére – ezzel 2019 végére kell végezniük.
Az Euro 2020-at a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) is prioritásként kezeli, és részben ezzel indokolták meg a ProSportnak, amiért addig nem pályáznak nemzetközi kupadöntő rendezésére. Jelezték, a férfi BL-fináléhoz legalább 70 ezer férőhelyes stadionra lenne szüksége Romániának, ezért a Național Aréna csak Európa Liga-finálénak vagy az Európai Szuperkupának adhatna otthont, ám szerintük erre értelmetlen lett volna az Eb előtt pályázni. Nem így gondolták ezt a skótok vagy a magyarországiak. Budapest például a 2019-es Szuperkupára és a női BL-finálé iránt érdeklődik a Ferencváros stadionjával. Románia utoljára 2012-ben volt házigazdája az Európa Liga-döntőnek.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.