Hirdetés

EURO 2016: „besárgult” negyeddöntős játékoskeretek

A sárga lapok miatt kapott korábbi egymérkőzéses eltiltása után visszatérhet csütörtökön a pályára Bartosz Kapustka, így a lengyelek teljes kerettel állhatnak ki az amúgy szintén eltiltástól mentes portugálokkal szemben a franciaországi labdarúgó-Európa-bajnokság negyeddöntőjében. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 29., 16:492016. június 29., 16:49

A 22 órakor kezdődő találkozón azonban a feleknek óvatosnak kell lenniük, mert az elődöntőre csak az egyszeri szankciók törlődnek, így a legjobb nyolc közötti párharcban még eltiltáshoz vezet az összesítettben jegyzett második, illetve negyedik sárga lap. Az UEFA hivatalos honlapja alapján erre a lengyelektől hat futballistának kell figyelnie, míg a luzitánoktól Carvalho, Pepe és Quaresma van „veszélyben\".

A pénteki Wales–Belgium mérkőzésen a magyarok ellen megnyert nyolcaddöntőben „besárgult\" Thomas Vermaelen nem léphet majd pályára, míg a szombati Németország–Olaszország rangadót Thiago Mottának kell kihagynia. Az Azzurriktól még további tizenegy játékos áll egy lapnyira az eltiltástól, szemben a németekkel, akiknél öt egylapos van a keretben.

A torna meglepetéscsapata, Izland válogatottjában kilenc labdarúgó van veszélyben, miközben a vasárnap esti negyeddöntős ellenfele, a házigazda Franciaország most nem küldheti pályára N\'Golo Kantét és Adil Ramit. A kontinensviadal mindegyik negyeddöntőjét romániai idő szerint 22 órakor rendezik. Romániában a DolceSport és a ProTV, míg Magyarországon az M4 Sport közvetíti élőben.

Az Európa-bajnoksághoz kapcsolódó hír még, hogy a magyarok csoportjának sereghajtójaként a tornának korai búcsút intő osztrákok csapatkapitánya, Christian Fuchs szerdán bejelentette visszavonulását a válogatottból. Az angol Leicester Cityvel idén bajnok, 30 éves hátvéd Facebook-oldalán közölte, hogy az Izland ellen elvesztett összecsapás volt számára az utolsó, amelyen magára öltötte a címeres mezt.

Keserü köszönetet mondott a szurkolóknak

„Éreztünk téged a pályán, a tizenkettedik játékosunk voltál és kimondhatatlanul sajnáljuk, hogy mi, a többi tizenegy nem emelkedtünk fel még a te szinted felére sem\" – méltatta Románia labdarúgó-válogatottjának szurkolóit Claudiu Keserü abban a nyílt levében, amelyet szerdán személyes Facebook-oldalán tett közzé. A bolgár Ludogorec nagyváradi csatára szerint kizárólag csak ők, a játékosok a felelősek azért, amiért a franciaországi Európa-bajnokságon már a csoportkörben kiestek.

„Te toltál minket hátulról, mindent megtettél annak érdekében, hogy az egész ország által álmodott továbbjutás megvalósuljon, de mi technikailag nem tudtunk felemelkedni a kívánt szintre\" – fogalmaz a személyes hangvételű, érzelmes üzenetben. Hozzátette, egy egész életen át várt arra, hogy egy ilyen nagy versenyen Románia színeiben játszhasson, és rendkívül csalódott azért, ami történt. Bevallása szerint csak a szurkolókra lehet büszke, akik bár kevesebben voltak, mint a franciák vagy az albánok, de azzal, ahogyan a lelátóról biztatták őket, mégis „döntősök\" lehetnének. A folytatásban pedig csak azt reméli, hogy kárpótolni tudja majd őket. „Gólokkal szeretném betölteni azt az űrt, amelyet most mindnyájan érzünk\" – zárta sorait a szurkolóiknak köszönetet mondva Keserü.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés