Hirdetés

EURO 2012: Gomez nem kegyelmezett a hollandoknak sem

Dánia feltámadt, majd újra meghalt, Portugália hőse egy cserejátékos lett, Gomez repíti Németországot, Hollandia pedig nem tanult az első meccsből – a labdarúgó-Európa-bajnokság B csoportjának szereplői számára azonban még semmi sem dőlt el véglegesen.

Boros Miklós

2012. június 14., 15:492012. június 14., 15:49

A dán–portugál mérkőzés a szélsőjátékról és a beívelésekről szólt, a helyzetekben gazdag összecsapás mind az öt találata centerezés után született meg. A dánok Niklas Bendtner fejeseinek és a két gól között Cristiano Ronaldo által elpuskázott ziccereknek köszönhetően ledolgozták ugyan kétgólos hátrányukat, ám a csereként beállt Silvestre Varela takarásból leadott kapáslövésével mégis a portugáloké lett mindhárom pont.

„Borzalmas érzés ennyivel a vége előtt veszíteni. Büszke vagyok arra, ahogy játszottunk és ahogy visszajöttünk a második félidőben. Kis szerencsével meg lehetett volna a döntetlen” – nyilatkozta Morten Olsen, a dánok edzője, aki sérült játékosai (Zimling, Rommedahl és Agger) felépüléséért aggódik a vasárnapi, németek elleni meccs előtt. A portugálok szakvezetője, Paulo Bento szerint viszont igazságos eredmény született: „Kontrolláltuk a játékot a meccs nagy részében, ám ők majdnem az összes helyzetükből gólt szereztek. A második félidőben rengeteg lehetőségünk volt, ha 3-1-re elhúztunk volna, véget vetettünk volna a meccsnek.”

A két világbajnoki érmes csatájában a hollandok ugyanolyan erőtlenül támadtak, mint a dánok ellen, a németek pedig Özil, Khedira és Schweinsteiger révén uralták a középpályát. Utóbbi az első félidőben kétszer is tökéletesen ugratta ki Mario Gomezt, a Bayern csatára pedig kíméletlenül bevarrta helyzeteit. Hiába jött be szünet után Huntelaar és Van der Vaart, majd a legvégén Kuyt, a hollandok csak szépíteni tudtak – bár a helyzeteik most is megvoltak az egyenlítéshez.

„Kinyitottuk magunknak az ajtót a negyeddöntőbe jutáshoz. A saját kezünkben a döntés, miután remek, de szoros győzelmet arattunk egy rendkívüli meccsen” – értékelt Joachim Löw német szövetségi kapitány, hozzátéve, hogy az izgalmas végjátékban jól védekezett a csapata. Ellenfele, Bert van Marwijk viszont azt emelte ki, hogy a szépítés után nem tudták kihasználni a német védelem további hibáit.

„Csalódottak vagyunk, balszerencsénk volt, hogy nem találtunk be többet. Akárcsak Dánia ellen, ezúttal is bátor volt a támadójátékunk, de nem voltunk elég erősek és ellenállóak védekezésben” – nyilatkozta a holland tréner, aki még nem tett le a továbbjutásról.

Az eredmények játékának köszönhetően még a hatpontosok németek is kieshetnek, ha két góllal kapnak ki a dánoktól és a portugálok megverik Hollandiát, illetve a pont nélküli hollandok is továbbmehetnek még, ha kettővel győznek és Németország is nyer. Utóbbi történelmi tett lenne: Eb-n még sosem jutott tovább olyan csapat, amely első két meccsét elvesztette. A németek egy ponttal is biztosan továbbmennek, a dánok sorsa viszont csak akkor nem függ a másik meccstől, ha legalább két góllal vagy 4-3-ra győznek.

Eredmények, C csoport, 2. forduló

Portugália–Dánia 3-2.

Lviv Aréna, 31 840 néző.

Vezette: Craig Thomson (skót).

Portugália: Rui Patricio – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Coentrao – Raul Meireles (Varela, 84.), Miguel Veloso, Moutinho – Nani (Rolando, 89.), Helder Postiga (Oliveira, 64.), C. Ronaldo.

Dánia: Andersen – Jacobsen, Kjaer, Agger, S. Poulsen – Kvist, Zimling (J. Poulsen, 16.) – Rommedahl (Mikkelsen, 60.), Eriksen, Krohn-Dehli (Schöne, 90.) – Bendtner. Gólszerzők: Pepe (24.), Helder Postiga (36.), Varela (86.), illetve Bendtner (41., 80.). Sárga lap: Raul Meireles (29.), J. Poulsen (56.), Jacobsen (81.), C. Ronaldo (90+2.).

Németország–Hollandia 2-1.

Harkiv, Metaliszt Stadion, 37 750 néző.

Vezette: Jonas Eriksson (svéd). Gólszerzők: Gomez (24., 38.), illetve Van Persie (73.).

Németország: Neuer – Boateng, Hummels, Badstuber, Lahm – Khedira, Schweinsteiger – Müller (Bender, 90+2.), Özil (Kroos, 81.), Podolski – Gomez (Klose, 72.).

Hollandia: Stekelenburg – Van der Wiel, Heitinga, Mathijsen, Willems – Van Bommel (Van der Vaart, 46.), N. de Jong – Robben (Kuyt, 82.), Sneijder, Afellay (Huntelaar, 46.) – Van Persie.

Sárga lap: N. de Jong (80.), Boateng (87.), Willems (90.).

A B csoport állása:

1. Németország 2 2 0 0 3-1 6

2. Portugália 2 1 0 1 3-3 3

3. Dánia 2 1 0 1 3-3 3

4. Hollandia 2 0 0 2 1-3 0

A hétvégi program, D csoport, 2. forduló

Ukrajna–Franciaország.

Doneck, péntek, 19.00 (m1, Dolce Sport).

Vezeti: Björn Kuipers (holland).

Korábban egymás ellen: 6 mérkőzés, 3 döntetlen, 3 francia győzelem, gólarány 3-9. Európa-bajnokságon még nem találkoztak.

Svédország–Anglia.

Kijev, péntek, 21.45 (m1, RTV1).

Vezeti: Damir Skomina (szlovén).

Korábban egymás ellen: 21 mérkőzés, 6 svéd győzelem, 9 döntetlen, 6 angol győzelem, gólarány 25-30. Európa-bajnokságon: 2-1 (1992, csoportkör).

Hiányzó: Wayne Rooney (eltiltás).

A csoport, 3. forduló:

Csehország–Lengyelország.

Wroclaw, szombat, 21.45 (Dolce Sport).

Vezeti: Craig Thomson (skót).

Korábban egymás ellen: 22 mérkőzés, 12 cseh (csehszlovák) győzelem, 4 döntetlen, 6 lengyel győzelem, gólarány 47-30. Európa-bajnokságon még nem találkoztak.

Görögország–Oroszország.

Varsó, szombat, 21.45 (m1, RTV1).

Vezeti: Jonas Eriksson (svéd).

Korábban egymás ellen: 21 mérkőzés, 3 görög győzelem, 5 döntetlen, 13 orosz (szovjet) győzelem, gólarány 13-39. Európa-bajnokságon: 1-2 (2004, csoportkör), 0-1 (2008, csoportkör).

B csoport, 3. forduló:

Portugália–Hollandia.

Harkiv, vasárnap, 21.45 (m1, Dolce Sport).

Vezeti: Nicola Rizzoli (olasz).

Korábban egymás ellen: 10 mérkőzés, 6 portugál győzelem, 3 döntetlen, 1 holland győzelem, gólarány 12-5. Európa-bajnokságon: 2-1 (2004, elődöntő).

Dánia–Németország.

Lviv, 21.45 (RTV1).

Vezeti: Carlos Velasco Carballo (spanyol).

Korábban egymás ellen: 25 mérkőzés, 8 dán győzelem, 3 döntetlen, 14 német győzelem, gólarány 35-51. Európa-bajnokságon: 0-2 (1988, csoportkör), 2-0 (1992, döntő).

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 22., vasárnap

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia

Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.

Norvég diadal Milánóban, magyar és román érem nélkül zárul a téli olimpia
Hirdetés
2026. február 20., péntek

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere

Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.

Beleszállt a honosított műkorcsolyázóba az RMDSZ egykori sportminisztere
2026. február 20., péntek

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.

Európa-liga: vereséggel kezdte a Ludogorec elleni párharcot a Ferencváros
2026. február 19., csütörtök

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is

A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.

Szoboszlai megkaphatja a csapatkapitányi karszalagot a Liverpoolban is
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség

Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.

Még mindig nem épült fel a Dakar-ralin balesetező partiumi magyar motoros, műtétre lehet szükség
2026. február 17., kedd

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros

A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.

Téli olimpia: pontszerző helyen végzett műkorcsolyában a Magyarországot képviselő páros
2026. február 16., hétfő

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát

Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.

Rendszerszintű magyarellenességgel vádolja az FK Csíkszereda a román labdarúgóligát
Hirdetés
2026. február 16., hétfő

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában

Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.

Vízilabda: verhető ellenfelet kapott a Nagyváradi VSK az Eurokupában
2026. február 15., vasárnap

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna

Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.

Incze Kriszta a nehéz év után újra érmes, és még egyszer olimpiai szőnyegre állna
2026. február 12., csütörtök

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.

Nemzetek Ligája: megismerte ellenfeleit a magyar és a román válogatott
Hirdetés
Hirdetés