Hirdetés

Esélyesesek, de türelmesek

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Türelmes, ugyanakkor agresszív támadójátékot ígér Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a pénteki, San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőre, amelynek teljes bevételét az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlja fel a Magyar Labdarúgó-szövetség, illetve a Puskás Ferenc-stadion bejáratainál adománygyűjtő urnákat helyeztet el, s az ezekben összegyűlő pénzt szintén eljuttatja a rászorulóknak.

Hírösszefoglaló

2010. október 08., 09:282010. október 08., 09:28

A meccsre kitérve a szakvezető elmondta, a felkészülésre a megszokotthoz hasonlóan kevés az idő, a keret tagjai közül többen is játszottak még vasárnap.

„Azt már a szurkolók is jól tudják, hogy sokszor az úgynevezett papírforma-találkozókat a legnehezebb megnyerni, mi is arra készülünk, hogy nem lesz könnyű dolgunk az igazi, régi catenacciót játszó San Marino ellen. Picit más rendszerben lépünk majd pályára, mint az előző mérkőzéseken, hiszen ezúttal támadóbb szellemű futballt szeretnénk bemutatni. Ritkán van ilyen, hogy mi vagyunk a favoritok, de érvényesíteni kell a nagyobb játéktudásunkat” – mondta Egervári.

Szalai Ádám, a német labdarúgó-bajnokságban éllovas Mainz csatára elárulta, a klubcsapatával az elmúlt időszakban elért sikerek sokat lendítettek önbizalmán, és a válogatott összecsapásokhoz is erőt adnak. „Egészen más érzés így elutazni a nemzeti csapathoz, hatalmas pluszt adnak azok az eredmények, amelyeket a Mainzzal eddig elértünk – fogalmazott Szalai. – Pénteken számomra bármilyen eredmény megfelelő, csak a három pontot tartsuk itthon.”

Hasonlóképpen vélekedett Koman Vladimir, az olasz Sampdoria légiósa, aki azt is elárulta, mostanában jobban érzi a bizalmat a klubcsapatánál, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut. „Sokszor láttuk már a futballban, hogy borult a papírforma, ezért biztosan nehéz mérkőzés elé nézünk, amelyen számunkra a győzelem a lényeg. San Marino valóban gyengébb, mint a többi csoportellenfél, de ez nem azt jelenti, hogy könnyen verhető.” Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven középpályása egyszerűen foglalta össze gondolatait a pénteki összecsapással kapcsolatban: „Bárhogyan is nézzük, ha San Marinót nem tudjuk legyőzni, akkor nincs miről beszélnünk, ezért szóba sem jöhet, hogy ne szerezzük meg a három pontot.”

Pénteken összesen 20 Eb-selejtezőt rendeznek. A találkozók közül az eddig egyaránt hibátlanul teljesítő Németország és Törökország berlini mérkőzése ígérkezik a legpikánsabbnak. A Bundesligából jól ismert török játékosok ezúttal két nemzeti válogatott soraiban küzdenek majd egymás ellen. A nyáron a Werder Brementől a Real Madridhoz szerződött Mesut Özil a német válogatott középpályás sorát erősíti. A török válogatott színeiben lép viszont pályára a Bayern Münchenben játszó Halil Altintop és a Borussia Dortmund gólzsákja, Nuri Sahin. Románia ezúttal szabadnapos, legközelebb kedden Franciaországban lép pályára.



Európa-bajnoki selejtezők, péntek:

E csoport:
Magyarország–San Marino,
Moldova–Hollandia (Digi Sport, 21.30).
A csoport állása:
1. Svédország 6 pont (8-0),
2. Hollandia 6 (7-1),
3. Moldova 3 (3-2),
4. Magyarország 3 (2-3),
5. Finnország 0 (1-4),
6. San Marino 0 (0-11).

D csoport:
Luxemburg–Fehéroroszország,
Albánia– Bosznia-Hercegovina (Digi Sport Plus, 21.30).
A csoport állása:
1. Albánia 4/2 (2-1),
2. Fehéroroszország 4/2 (1-0),
3. Bosznia-Hercegovina 3/2 (3-2),
4. Franciaország 3/2 (2-1),
5. Románia 2/2,
6. Luxemburg 0/2.

A csoport:
Ausztria–Azerbajdzsán,
Németország–Törökország (Sport 1, 21.45).
B csoport:
Örményország– Szlovákia (Digi Sport Plus, 18.00),
Andorra–Macedónia (Digi Sport Plus, 20.00),
Írország–Oroszország.
C csoport:
Szerbia–Észtország,
Szlovénia–Feröer-szigetek,
Észak-Írország– Olaszország.
F csoport:
Grúzia–Málta,
Görögország–Lettország.
G csoport:
Montenegró–Svájc,
Wales– Bulgária.
H csoport:
Ciprus–Norvégia,
Portugália–Dánia.
I csoport:
Csehország–Skócia,
Spanyolország– Litvánia.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés