
Fotó: MTI
A MAC Budapest nyerte a jégkorong-Erste Ligát, miután a finálé szombati, ötödik mérkőzésen hazai pályán hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a címvédő DVTK-t, és ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot.
2018. április 01., 09:282018. április 01., 09:28
A nemzetközi bajnokság középszakaszát megnyerő MAC sikerét hozta a finálé első három találkozója, s bár hazai pályán szerdán az alapszakasz-győztes DVTK szépített, a fővárosi együttesnek saját közönsége előtt nyílt lehetősége a sorozat megnyerésére.
A csapatok nagy hangsúlyt fektettek saját kapujuk megvédésére a nyitó felvonásban, a jeget a harmad közepén a – sorozatban negyedik címére hajtó – DVTK törte meg a szép egyéni megoldást bemutató Rasmus Kulmala révén. A MAC Bodó Christopher szemfüles találatával még a szünet előtt egyenlített. A magas iramú középső játékrészben pedig már a MAC szerzett vezetést, Terbócs István csapott le egy lecsorgó korongra.
Így következhetett a négy a négy elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Dudás Jesse élesen tette a kapu elé a korongot, az pedig egy védőn megpattanva utat talált a kapuba. A középszakaszt az élen záró MAC Budapest 2015-ben csatlakozott az akkor még Mol Liga nevet viselő sorozathoz, s az elmúlt két kiírás ezüstérmét cserélte most aranyra.
A szeptemberben kezdődött szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett a Brassói Corona, a Csíkszeredai Sportklub, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.
Az idény legjobb kapusa Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék), legjobb védője Scott Macaulay (MAC Budapest),
míg a finálé legértékesebb játékosának (MVP) Bálizs Bencét (MAC Budapest) választották.
Az Erste Liga/Mol Liga eddigi bajnokai:
2008/09: HC Csíkszereda
2009/10: Vasas Bp. Stars
2010/11: HSC Csíkszereda
2011/12: Dab.Docler
2012/13: Dab.Docler
2013/14: HC Nové Zámky (szlovák)
2014/15: Miskolci Jegesmedvék
2015/16: DVTK Jegesmedvék
2016/17: DVTK Jegesmedvék
2017/18: MAC Budapest
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!