Eredménytelen elégedettség

Interjú Bölöni Lászlóval, a Franciaországban 7. helyen végzett Rennes edzőjével A csapat megerősödését tartja az idény fontos eredményének Bölöni László, miután a Rennes hullámzó teljesítménnyel lemaradt az európai szereplésről.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. május 19., 00:002006. május 19., 00:00

Labdarúgás
– Harmadik idényét zárta a Rennes-nél. A második évben kiharcolták az UEFA-kupa-szereplést, idén azonban nem sikerült túlszárnyalniuk tavalyi teljesítményüket, a 7. helyen végeztek. Elégedetlen ezzel a szezonnal?
– Mindent figyelembe véve inkább elégedettek lehetünk, akkor is, ha eredménytelenül zártuk az évadot. Az idei év egyik kézzelfogható fejleménye, hogy két-három fiatal játékosunk most ért be. Emellett a közönségtől is jó visszajelzéseket kaptunk, az átlagos nézőszámunk 25 ezerre növekedett. A bajnokság adott szakaszában, zsinórban nyolc meccset nyertünk, hazai pályán korábbi bajnokokat vertünk meg, a Nantes-ot több évtized után sikerült idegenben legyőznünk, és nem utolsósorban szurkolóink odahaza is UEFA-kupás meccseket láthattak.
– Mégis, néhány héttel a bajnokság vége előtt még a Bajnokok Ligája is látótávolságon belülre került, az újabb UEFA-kupa-szereplés pedig az utolsó fordulóban úszott el.
– Nehéz évünk volt. A mi csapatunk még soha nem játszott 50 hivatalos mérkőzést egy idényben. Rengeteg súlyos sérülésünk volt, de átvészeltük azokat a periódusokat is úgy, hogy az utolsó fordulóig fontos szerepet játszottunk a francia bajnokságban. Persze voltak olyan időszakok is, amikor a csapat játéka nagyon akadozott. Az UEFA-kupabeli szereplésünk ezt szenvedte meg. Nem voltak különösebb elvárásaink a nemzetközi porondon, de magunkban azért többre, jobbra vágytunk. A bajnokságban pedig a végén ütött ki rajtunk ismételten a rossz forma. Karnyújtásnyira volt az újabb európai szereplés, mégsem értük el. Ezek az év negatívumai, melyek keserű szájízt hagytak bennünk, de mindent összevetve, a szereplésünket jónak kell elkönyvelnünk. Kár, hogy nem tudtunk csodát művelni. Jó volt, de nem csodálatos.
– Tanítványa és honfitársa, a szászmedgyesi Sepsi László felnőtt már a francia élvonal szintjére?
– Laci tehetséges játékos, technikailag jól képzett, megfelelő taktikai intelligenciával rendelkezik. Amiben még fejlődnie kell, az a védekező munkája, illetve az élénksége. Kíváncsian figyelem, meglátjuk, mi lesz belőle.
– Három év alatt fiatal, tehetséges csapatot épített fel. Sikerül együtt tartani őket a jövőben is?
– Teljesen függetlenül attól, hogy milyen hírek röppennek fel a sajtóban, eddig egyetlen játékosunk sem kapott konkrét ajánlatot, sem a svájci válogatott Alexander Frei, sem másvalaki, legalábbis a klubot még senki nem kereste meg ilyen kéréssel. Természetesen nem vagyunk olyan naivak, hogy azt higgyük, ezt a csapatot egyben tudjuk tartani. Nem is az említett játékos távozása lenne a legnagyobb veszteség – bár ezt is megéreznénk –, hanem a svéd Kim Kallströmöt érzem jelenleg pótolhatatlannak, és ő nagy valószínűséggel a nyáron elhagyja csapatunkat. Az átalakítások, úgy hiszem, elkerülhetetlenek.
– Önt viszont már a magyar szövetség is megkereste. Búcsúidényére készül a Rennes-nél, vagy a továbbiakban is ott szeretne dolgozni?
– Ezzel nem foglalkozom. Az ajánlatok jönnek, ha jönni akarnak. A szerződésem 2007-ig szól. Vannak elképzeléseim a jövőt illetően, de az edzők ezekről nem szeretnek beszélni, ahogyan én sem.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye

Pénteken kezdődik a jégkorong Erste Liga 18. idénye, amelyben már nem vesz részt az osztrák bázisú bajnoksághoz csatlakozó Ferencváros, így szakértők szerint az erdélyi csapatok számítanak esélyesnek.

Komoly erdélyi esélyekkel rajtol a jégkorong Erste Liga 18. idénye
2025. szeptember 09., kedd

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék

Magyarország labdarúgó-válogatottja 3-2-re vereséget szenvedett Portugáliától Budapesten a világbajnoki selejtezősorozat keddi játéknapján, az F csoport második fordulójában.

Ronaldóék ellen is vezettek, ám nem szereztek pontot Szoboszlaiék
2025. szeptember 09., kedd

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda

Felavatták kedden a román színekben négyszeres olimpiai bajnok Szabó Katalin szobrát, amelyet Székesfehérváron az Olimpiai Parkban, a helsinki játékokon 16 aranyérmet nyert magyar sportolók emlékét megörökítő alkotás mellett állítottak fel.

Magyarországon is szobrot kapott a négyszeres olimpiai bajnok székely tornászlegenda
2025. szeptember 08., hétfő

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen

A csapatkapitány Szoboszlai Dominik kiegyezne azzal, ha a magyar labdarúgó-válogatott kedden hazai pályán döntetlent érne a portugálok ellen a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatában.

Szoboszlai: azonnal aláírnám a döntetlent Portugália ellen
2025. szeptember 06., szombat

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban

Két góllal vezetett, mégis döntetlent játszott Marco Rossi együttese Írország ellen a 2026-os világbajnokság szombat esti selejtezőmérkőzésén. A magyar labdarúgó-válogatott a második félidő nagy részében emberhátrányban játszott.

Kétgólos előnyt adott el a magyar labdarúgó-válogatott Dublinban
2025. szeptember 06., szombat

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nüanszok dönthetik el szombaton a magyar labdarúgó-válogatott írországi rajtját a világbajnoki selejtezősorozatban.

Marco Rossi: nüanszok dönthetnek a szombati ír-magyar meccsen
2025. szeptember 05., péntek

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott

Az erőviszonyokat tekintve talán a legfontosabb mérkőzéssel kezdi meg a 2026-os világbajnokság selejtezősorozatát a magyar labdarúgó-válogatott, amely 1986 után juthat ki ismét a sportág legnagyobb seregszemléjére.

Kulcsfontosságú meccsel indít a világbajnokságra áhítozó magyar fociválogatott
2025. szeptember 04., csütörtök

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres

Meglepő nevek vezetik a romániai játékvezetők idei kereseti listáját: egy nem FIFA-kerettag bíró kapta a legtöbb pénzt.

Hiába BL-bíró, Kovács István a Szuperligában csak középmezőnyben keres
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR labdarúgóklub szerda este a Facebook-oldalán jelentette be, hogy átigazolta a neves francia védőt, Kurt Zoumát.

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR
2025. szeptember 04., csütörtök

BL-győztest igazolt a Kolozsvári CFR

2025. szeptember 03., szerda

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen

Nagy Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott szélsője szerint mindenki tisztában van az írek otthonában sorra kerülő világbajnoki selejtező súlyával.

Gőzerővel készül a magyar labdarúgó-válogatott az írek ellen