Hirdetés

Erdélyi remények

Két erdélyi női kézilabdacsapat is érdekelt a nemzetközi kupák hétvégi fordulójában: a Brassói Rulmentul és a Nagybányai HCM is a nyolcaddöntőbe jutásért játszik az EHF-kupában. A bajnoki ezüstérmes brassóiak másodikként zártak a Bajnokok Ligája selejtezőtornáján, így most a harmadik számú európai sorozatban folytatják, ahol először a holland VOC Amszterdam lesz az ellenfelük.

Gazda Árpád

2008. október 31., 00:002008. október 31., 00:00

A HCM az előző körben a Brăilai Dunărea kiütésével jutott tovább, és a legjobb 32 között a török Milli Piyango SK lesz az ellenfele.

A három magyar csapat közül  az FTC a portugál Madeirát, a BL-ből átkerült Dunaferr pedig a német Oldenburgot fogadja, míg a Fehérép-Alcoa a görög Patraszhoz látogat. A magyar bajnokságban listavezető DVSC-Aquaticum már a továbbjutást is kiharcolhatja a KEK-ben, hiszen az olasz Bancole feladta a pályaválasztói jogot, így kétszer meccsel Debrecenben.

Nehezebb csaták várnak a szintén most kezdődő Bajnokok Ligája magyar és román résztvevőjére. Az A csoportban a Győri ETO KC a macedón Kometal Szkopje félelmetes otthonából próbálja meg elhozni a két pontot. A magyar bajnok roppant nehéz csoportba került, hiszen a Szkopje mellett a dán Ikast és az orosz Zvenyigorod együttesével csap össze, és csak az első két helyezett jut a nyolcas középdöntőbe, ahol szintén csoportmeccseket rendeznek. A kvartettek harmadik helyezettjei átkerülnek a KEK negyeddöntőjébe. Kemény csoportban szerepel a román bajnok Râmnicu Vâlcea-i Oltchim is, amely az első körben a norvég Larvikot fogadja. A C jelű kvartettben a Podravka Koprivnica és a Lada Togliatti szerepel még. Az Oltchim számára előny lehet, hogy új trénere, Ivica Rimanic 16 évig dolgozott Norvégiában, így jól ismeri a Larvik együttesét, ráadásul korábban a kaproncai horvát csapat trénere is volt.

Hírösszefoglaló

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés