
Fotó: Agerpres
2010. szeptember 23., 09:222010. szeptember 23., 09:22
Tegnap még két erdélyi, illetve bánsági csapat volt érdekelt a küzdelmekben, és mindkettő továbbjutott. Az FC Temesvár a Bukaresti Juventus otthonában lépett pályára, és a később megsérült Mansour találata révén a 21. percben vezetéshez jutott – a bánságiak csatára a jobb szélre kisodródva vette be az ellenfél kapuját. Szűk negyedóra elteltével Tameş növelte az előnyt, az 51. percben pedig Goga is betalált.
A hazaiak a hajrában – Cisovsky kiállítása miatt emberelőnyben játszva – már csak szépíteni tudtak, így a temesváriak magabiztosan jutottak tovább. Nem volt nehéz dolga a Besztercei Gloriának sem, amely a Ploieşti-i Astra második számú csapatát fogadta. Nalaţi szabadrúgásból volt eredményes (21. perc), Coroian pedig nem hibázta el ziccerét (41.). V. Năstase kiállítása (51.) aggodalomra adhatott volna okot, de emberhátrányban is csak a Gloria volt eredményes a hátralévő időben: a 77. percben Junior Moraes fejesgólja biztosította be az erdélyiek sikerét.
A nagy meglepetést tegnap a Liga 2-es Slatina szolgáltatta: hazai pályán 0-0 után büntetőkig jutott a hosszabbításban Sînmărtean kiállítása miatt emberhátrányba került FC Vaslui ellenében, a 11-es párbajban pedig ki is ütötte az élvonalbeli csapatot. A Vaslui két lövést hibázott, egy büntetőt Wesley hagyott ki.
A Kolozsvári CFR kedd este nyögvenyelősen, de végül felülmúlta a másodosztályban újoncként szereplő Aradi ACU-t. Az UTA pályáján, a Neumann Ferenc-stadionban 4 ezer néző előtt megrendezett, villanyfényes összecsapáson a címvédő erdélyiek a csereként beállt Bud hosszabbításban lőtt góljával (116. perc) jutottak tovább a legjobb 16 együttes közé. „Gratulálok a játékosaimnak, akik türelmesen játszottak – emelte ki az egyetlen pozitívumot Sorin Cârţu, a kolozsváriak trénere, aki egyúttal elismerte, az elmúlt idényben az UTA-ban kölcsönjátékosként szereplő Batin helyére beállt Bud gólja nagy megkönnyebbülést jelentett. – Egy olyan másodosztályos csapat ellen játszottunk, amely úgy védekezett, ahogyan a legjobban tudott. Elkerültünk egy nagy szégyent, ugyanis a kiesés tragédia lett volna a jelenlegi helyzetünkben.” Iuliu Mureşan, a CFR elnöke elmondása szerint egyetlen pillanatig sem izgult, szerinte akkor is továbbjutottak volna, ha 11-esek döntenek. „Jövő kedden a római BL-mecscsünkön mi leszünk abban a helyzetben, mint most az aradiak, és reméljük, akkor is döntetlen lesz a vége” – tette hozzá a sportvezető.
Szerda:
Bukaresti Juventus–FC Temesvár 1-3,
Urziceni-i Unirea–Delta Tulcea 1-0,
ALRO Slatina–FC Vaslui 0-0 – 11-esekkel 4-3,
Sportul Studenţesc–CS Otopeni 3-1,
Szilágysomlyói Silvania–Marosvásárhelyi FCM 0-1,
Besztercei Gloria–Ploieşti-i Astra II 3-0.
A Tîrgu Jiu-i Pandurii–Konstancai Viitorul és a Dinamo–Piatra Neamţ-i Ceahlăul mérkőzés lapzárta után ért véget.
Korábban:
Aradi ACU–Kolozsvári CFR 0-0 – h.u. 0-1,
Craiovai U–Lupényi Minerul 5-0,
Rapid–Ploieşti-i Petrolul 5-0,
Nagyszebeni Voinţa–Szászmedgyesi Gaz Metan 1-1 – h.u. 3-1,
Kolozsvári U–Victoria Brăneşti 1-0.
A további menetrend, csütörtök:
Chimia Brazi–Brassói FC, Ploieşti-i Astra–Galaci Oţelul (sport.ro, 18.30),
Craiovai Gaz Metan CFR–Steaua (Pro Tv, 20.30).
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.