
Bal lábbal kezdték idei európai kalandjukat az erdélyi férfi kosárlabdacsapatok: a Nagyváradi VSK a kazah fővárosban kapott ki 80:64-re, a Kolozsvári U-Mobitelco pedig Ausztriában, a Gussing Kngihtsszal szemben maradt alul 84:77-re az EuroChallenge első fordulójában, szerda este.
2014. november 06., 16:082014. november 06., 16:08
A sorozatban érdekelt romániai csapatok közül egyedül a hazai pályán szereplő Târgu Jiunak sikerült győznie – még kedden – 74:56-ra az észt Tartu ellen, és legközelebb a nyitófordulóban ugyancsak győztes Körmend vendége lesz.
Az asztanai mérkőzés után Cristian Achim, a váradiak vezetőedzője emlékeztetett rá, hogy összesen nyolc ép kosarasra számíthatott, hiszen nem csupán a vízum nélkül maradt csapatkapitányukat kellett nélkülöznie, hanem további két alapembere sem épült fel a találkozóra, Guțoaia pedig több hónapos kihagyás után lépett ismét pályára.
„Tudtuk, hogy gyengén fogunk teljesíteni, de szerintem látványos meccset vívtunk, jól éreztük magunkat a csarnokban” – fogalmazott a szakvezető, aki tanítványai közül Daniel Popescu jó játékát emelte ki. A kosaras a kudarc ellenére is büszke, mivel társaival együtt „szívvel-lélekkel” küzdött, a lényeg pedig, hogy „meccsről meccsre fejlődni tudjanak”.
A kolozsváriak szakvezetője, Dorin Pintea szerint ellenfelük a kulcsmomentumokban jobb volt náluk, nekik pedig nem sikerült hatástalanítaniuk az agresszív támadást. A Mobitelco szombaton már Pitești-en vendegeskedik a hazai élvonalbeli bajnokság 6. fordulójában (a találkozót 17.45 órától a DigiSport sugározza), míg a váradiak a Temesvári Timbához látogatnak.
Ekkor lép pályára a Ploiești is Târgu Jiuban (DigiSport, 19.45 óra) – a bajnoki címvédő szerda este az Európa Kupa negyedik fordulójában győzött hazai pályán 83:73-ra az izraeli Hapoel Jeruzsálem ellen. A prahovai alakulat így a hatosában csak rosszabb kosáraránya miatt áll a harmadik helyen, mivel az előtte lévő Vilnius és a Banvid Bandirma is hozzá hasonlóan 7 pontot gyűjtött eddig. Mögötte Volgográd (6 pont), Hapoel (5) és Belgrádi Partizan (4) a sorrend. Az Asesoft jövő héten a szerbek vendége lesz.
A hazai élvonalban pénteken Temesvári BC–Craiova (DigiSport, 18 óra) és Marosvásárhely–Kolozsvári CSU találkozót rendeznek, míg vasárnap Steaua–Nagyszeben meccs (DigiSport, 17 óra) szerepel a programban.
A hölgyeknél szerdán a 9. fordulót rendezték a bajnokságban. Az eredmények: Galac–Târgoviște 48:81, Alexandria–Rapid 82:32, Sepsiszentgyörgy–Fehérvár 74:77, Nagyvárad–Szatmár 72:82, Brassó–Kolozsvár 88:71, Craiova–Temesvár 63:102.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!