Hirdetés

Erdélyi vereségek a Mol Ligában

Három hét elteltével már körvonalazódnak az erőviszonyok a közös magyar–román jégkorongbajnokságban, a Mol Ligában, és úgy tűnik, az erdélyi csapatok az utolsó helyek elkerüléséért fognak harcolni. 

Dobos László

2015. szeptember 30., 13:312015. szeptember 30., 13:31

Bár a Csíkszeredai HSC közel állt a pontszerzéshez kedden este a Debreceni HK elleni hazai mérkőzésen, az utolsó percben, kettős emberelőnyben ahelyett, hogy gólt lőtt volna, gólt kapott az üres kapuba, és a debreceniek 4-2-es győzelemmel távoztak a Vákár Lajos-műjégpályáról.

Új kapussal, a 26 éves cseh Marek Peksával állt ki a HSC a Debrecen elleni összecsapásra, de az új szerzemény sem tudott csodát tenni, a helyzeteit jobban kihasználó hajdúsági együttes elvitte mind a három pontot Csíkszeredából. A vendégcsapat lőtte az első gólt, de a csíkiak Mikeska szép, kaput megkerülős góljával még az első harmadban kiegyenlítettek.

A második játékrészt követően, két csíki védelmi hibát kihasználva 3-1-re megléptek a vendégek, a harmadik harmadban azonban Farkas találatával felzárkózott 3-2-re a HSC. Az utolsó percekben a csíki szakvezetés az egyenlítés érdekében Peksa kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre. Azonban hat a négy ellen, kettős emberelőnyben újabb gólt kapott a hazai gárda, és ezzel eldőlt a mérkőzés, amelyen a HSC-nél Kyle Heffernan, Papp Szabolcs, Péter Róbert, Molnár Zsombor és Oleg Blagoj sérülés miatt nem léphetett jégre.

„Örvendünk, hogy a közönség megtapsolt. Mi is úgy érezzük, hogy végig partiban voltunk az ellenféllel. Végig hittünk a győzelemben – nyilatkozta a meccs után Geréb István, a HSC trénere. – A fiúk kihozták azt, ami bennük volt, a csapat mindent beleadott. Talán a debreceni kapus okozta a különbséget, tőlünk hiányzott az az ember, aki az adódó lehetőségekkel élni tudott volna. Pedig utóbbiak megvoltak.\"

Nem járt sikerrel kedd este a Mol Liga másik erdélyi együttese, a Brassói Corona sem, amely 6-2-re kikapott a vendég DVTK Miskolci Jegesmedvéktől. A barcaságiak eddig 5 pontot gyűjtöttek négy találkozó során, és ezzel a kilenccsapatos pontvadászat hetedik helyén állnak, míg a HSC a hét meccsén gyűjtött 2 pontjával sereghajtó. Pénteken a csíkiak Debrecenbe, szombaton pedig Miskolcra látogatnak, míg a Corona a Fehérvár és a Ferencváros vendége lesz. 

Mol Liga, keddi eredmények: Csíkszeredai HSC–Debreceni HK 2-4, Brassói Corona–Miskolci Jegesmedvék DVTK 2-6, Budapesti MAC–Fehérvári AV 2-4. A bajnokság állása: 1. MAC Budapest 19 pont/7 mérkőzés, 2. Jegesmedvék 18/7, 3.Debrecen 17/7, 4.Fehérvár 12/7, 5. Ferencváros 11/7, 7/8, 7. Brassó 5/4, 8. Dunaújváros 2/6, 9. HSC 2/7.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés