
A Brassói Corona 5-2-e legyőzte kedd késő délután a vendég Csíkszeredai HSC-t azon az erdélyi rangadón, amelynek eredménye nem csak a jégkorong-Mol Ligába, hanem a román bajnokságba is beszámít.
2015. szeptember 23., 17:012015. szeptember 23., 17:01
A barcaságiak már az első harmadban megléptek: Molnár Zsolt passzából Mihály Árpád szerzett vezetést, majd Tranca Dániel növelte a hazai előnyt. A felocsúdó hargitaiak Antal Zsombor találatával kezdték meg a felzárkózást, de nem sokkal ezután Tranca ismét visszaállította a kétgólos különbséget. A második játékrészben Mihály duplázott, a HSC viszont már „nem támadt fel”. Az utolsó harmadban ugyan még Bíró Tamásnak sikerült szépítenie, de Zsók Levente sem tétlenkedett, így egyértelmű brassói győzelemmel zárult a rangadó.
„Ismert a két csapat közötti rivalizálás, ezért mindig mozgósítani kell tartalékainkat, ha a HSC ellen játszunk. Ma sikerült kihasználnunk a csíkiak hibáit, megdolgoztunk a három pontért” – értékelt a Coronát edző Keresztes Ottó a meccs után. A HSC mestere, Geréb István nem akart túl sok mindent hozzáfűzni a történtekhez, de emlékeztetett rá, hogy sérülésekkel bajlódtak, keretéből többen félig felépülten voltak kénytelenek jégre lépni. „A csapatunk még alakulóban van. Legközelebb megpróbálunk visszavágni” – mondta a szakember.
A brassóiak mellett a keddi játéknap többi házigazdái is győzni tudtak a Mol Ligában: a Debrecen a Dunaújvárosi Acélbikákat múlta felül 3-2-re, míg a Széksefehérvári AV19 a Ferencvárossal szemben gyűjtötte be a pontokat 3-0-s eredménnyel. Hétvégén az erdélyieknek csak a román bajnokságban kell helytállniuk: a csíkiak a címvédő Galac vendégei lesznek, a Brassó a Sportulhoz utazik, míg a Gyergyói Progym Csíkkarcfalván játszik rangadót a Steaua ellen.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!