Hirdetés

Erdélyi búcsú Európától

Sem a Nagyváradi VSK, sem pedig a Kolozsvári U-BT nem tudott eddig győzni a férfi kosárlabdázók EuroChallenge Kupájának csoportkörében: előbbi kedd este 83:74 arányban maradt alul a vendég Asztanával szemben, míg utóbbi 81:68-ra kapott ki ugyancsak hazai pályán az osztrák Güssing Knightstől a negyedik fordulóban.

2014. december 03., 17:302014. december 03., 17:30

Pedig a Sebes-Körös-partiak vezetőedzője úgy érezte, hogy tanítványai képesek lesznek megtörni a jeget, még akkor is, ha ellenfelük „magasabb ligát” képvisel.

„Túl korán nyílt meg a védelmünk, és erre ráfizettünk. Ugyanakkor ezen a szinten én még nem láttam olyat, hogy egy csapat a félidőben 10 hárompontossal álljon” – magyarázta Cristian Achim, aki ezzel együtt sajnálja, hogy nem sikerült győzniük.

Rámutatott, hogy mostantól már az élvonalbeli bajnokságra kell összpontosítaniuk, amelyre valahogy helyre kell hoznia kimerült játékosait. Ennek érdekében már az Asztana ellen sem engedte Hattent és Dillont 30 percnél többet kosarazni. A D csoport másik meccsén az Avatodor 101:66-ra nyert Törökországban a Tofas ellen, így az állás: 1. Avatodor 8 pont, 2. Asztana 7, 3. Tofas 5, 4. VSK 4.

Kolozsváron a vendégek már az első percektől kezdve egyértelművé tették győzelmi szándékukat, és voltaképp már az első negyedben eldöntötték a találkozót, amikor 14 pontos előnyt harcoltak ki. A hazaiak ugyanis ezt a hátrányt nem tudták ledolgozni – vezetőedzőjük, Marcel Țenter főleg fegyelmezetlen játékukra panaszkodott a meccs végén és figyelmeztett, hogy ezen mindenképp változtatniuk kell.

„A Güssing nagyon intenzíven és agresszíven játszott, megakadályozott abban, hogy elképzeléseinket végrehajtsuk” – értékelt a szakember. Az F csoport másik mérkőzésén a Trabzonspor 82:78-ra nyert Pakson, az Atomerőmű ellen, így az állás: 1. Trabzonspor 8 pont, 3. Güssing 7, 3. Atomerőmű 5, 4. Kolozsvár 4.

A hajrában úszott el a két pont a Târgu Jiu számára is, ám a Tartu Rock otthonában elszenvedett 66:59-es végeredmény ellenére az Energia még játékban van a továbbjutásért. A B csoport másik meccsén a Szófia 76:63-ra nyert Körmenden, így az állás: 1. Tartu Rock 7 pont, 2. Tg. Jiu 6, 3. Körmend 6, 4. Szófia 5.

A csoportkörből már csak két forduló maradt hátra, így az erdélyiek gyakorlatilag már nem juthatnak a legjobb 16 közé. Legközelebb december 9-én a Várad a Saratov, a Kolozsvár pedig a Trabzonspor vendége lesz, míg Târgu Jiu a Körmendet fogadja.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés