2008. február 06., 00:002008. február 06., 00:00
A sportvezető hozzátette, több más város – például Marosvásárhely, Nagyvárad és Ploieşti – is meghívta volna a sztárcsapatot, ám csak négy romániai produkciót vállaltak, és a szövetség azon városok mellett döntött, ahol az utóbbi időben nagy támogatást kapott a kosárlabda, illetve a román válogatott.
A FRB elnöke szerint a négy gálamérkőzés költsége mintegy 500 ezer euró, amelynek nagy részét a szövetség állja, ám szponzorok is besegítenek. A Harlem Globetrotterst menedzselő ügynökség mérkőzésenként 50 ezer eurót kért, valamint a jegyek árából befolyó összegekből is részesedik. A Harlem Globetrotters utoljára 1966-ban járt Romániában, amikor Bukarestben és Kolozsváron játszott gálamérkőzést. „Hálásak vagyunk, hogy a román szövetség ismét rendező városnak nevezte meg Kolozsvárt. A fellépést több más gálamérkőzés fogja megelőzni. A Harlem Globetrotters show-műsora feledhetetlen élmény, semmivel nem lehet összehasonlítani, amit a közelmúltban Romániában rendeztek” – fogalmazott Mircea Cristescu, a Kolozsvári U Mobitelco férfi kosárlabdacsapatának ügyvezető elnöke.
Az 1927-ben Chicagóban alapított, fekete bőrű játékosokból álló együttes „rendes” csapatként kezdte, és csak akkor bohóckodott, ha már jókora előnyre tett szert ellenfelével szemben. Később azonban már csak a közönség szórakoztatására összpontosított, ennek ellenére a 40-es években kétszer is legyőzte az NBA aktuális bajnokcsapatát. A legendás együttes története során több mint 22 ezer sikert aratott. Legsikeresebb periódusa 1962 és 2000 között volt: 12 596 mérkőzésből csak kettőt veszített el. Többször is előfordult, hogy évente több mint 365 mérkőzést játszott.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.