Hirdetés

Erdélybe készül a kupagyőztes

Tóth Tímea, az FTC csapatkapitánya tudja, hogy edzője érte zsörtölődött Meg nem fogalmazott célokkal, de nem titkolt reményekkel vágott neki az EHF-kupa küzdelmeinek az FTC női együttese. A csapat kapitánya, Tóth Tímea ennek ellenére inkább a csapat gyors beérését tartja bravúrnak, mintsem a mindenki számára váratlan kupagyőzelmet.

2006. május 23., 00:002006. május 23., 00:00

Kézilabda
– Az idegenben való továbbjutások specialistájává nőtte ki magát idén a Fradi. A kaproncai visszavágóra is ebben a hitben utazott a csapat?
– Talán hihetetlen, de teljes lelki nyugalomban utaztunk a horvátországi meccsre. Egyrészt: mert így is csodaszép volt, ameddig eljutottunk, másrészt: mivel immár testközelből is ismertük a Podravka játékát. Az első meccsen lőtt 37 gól azt jelezte, hogy a támadójátékunkkal nincs gond, s ha a védekezést összerakjuk, akkor bármi elképzelhető.
– Akár a győzelem is?
– Igen, a győzelem is. Az első meccsen meglepett bennünket Pacicnik, miután Naukovicsra készültünk, most már erre is figyeltünk. Támadásban a befutásokra építettünk, amit már az első találkozón is alkalmaztunk, de Kaproncán nagyon jól végrehajtottuk őket.
– Sokan a kilencvenes évek elején formálódó Kökény-féle Fradihoz hasonlítják ennek a csapatnak a szellemiségét. Annak a periódusnak az utolsó néhány évét is megtapasztalhatta, és a mai hangulatot is. Helytálló az összehasonlítás?
– Részben. A mai Fradiban valóban csodálatos a hangulat, amit talán az is táplál, hogy ebben a keretben nincs annyi kiemelkedő tudású játékos, mint a Kökényék együttesében. Az egymásrautaltság, az egymásért való küzdés vi-szont olyan egységet alakított ki közöttünk, amit bátran nevezhetek példátlannak.
– Örülni viszont ugyanúgy tudnak, mint a régiek, derült ki a kupadöntő után. Ön például a kupa kupakjával a fején táncolt a szurkolók és a fotósok nagy elismerésére. Megengedhető ez a csapat „anyukájának”?
– Az „anyuka” nálunk inkább Kirsner Erika, én a hangulatfelelős, a bohóc vagyok. Az biztos, hogy nagyon örültünk, nem hiszek a szememnek, amint újra végignézem a fotókat, hogy mennyire el tudtuk engedni magunkat. Azt hiszem azonban, hogy bőven kiérdemeltük ezt az örömet.
– Korábban sokat vitázott Né-meth András edzővel. A kupagyőzelem ezt a dolgot is helyre tette?
– Ma már tudom, hogy András korábban is mindig értem zsörtölt. Mondta is sokszor, mielőtt vagy miután megfogalmazta a kritikáit: ugye tudod, hogy nem rád haragszom. Rengeteget köszönhetek neki, többek között azt az elhatározásomat, hogy mindenképpen bebizonyítom: én kezdőember leszek ebben a csapatban.
– Akkor bizonyára nem is készül elmenni az FTC-től, főleg nem egy ilyen siker után. A többiek is így gondolkoznak?
– Sajnos nem mindannyian, nem is értem azokat, akik most más csapatokhoz készülnek. Én biztosan maradok még egy évig, de inkább kettőig, mivel jövőre már az olimpiára való készülődés kerül az előtérbe, akkor meg nem tanácsos klubot cserélni.
– Addig is azonban jöhet a nyár. Mit tartogat az ön számára?
– Először is tanulást, közgazdásznak készülök, rengeteg vizsga vár rám. Aztán egy brazíliai turné a válogatottal, s talán azután egy kis kikapcsolódás. Augusztusban pedig minden kezdődik elölről – éppen egy erdélyi edzőtáborozással. Úgyhogy a viszontlátásra!
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés