
"Karakteres csapatunk van, mindegyikünk jól akar teljesíteni és mindent elkövetünk majd, hogy megnyerjük a meccseinket" – jelentette ki William Franklin, a Nagyváradi Városi Sportklub élvonalbeli felnőtt férfi kosárlabda-együttesének új csapatkapitánya, amikor társaival együtt kedd délután a szurkolók elé lépett a helyi színházban, az új keret hivatalos bemutatásakor.
2013. szeptember 04., 18:522013. szeptember 04., 18:52
Ismert ugyanis, hogy a 2013–2014-es idényben az Eurochallenge kupasorozatban is érdekelt gárda jelentősen átalakult, és több tapasztalt idegenlégióssal erősödött az elmúlt szezonhoz képest. Mint ahogyan arról korábban már beszámoltunk róla, az elmúlt bajnokságban bronzérmes VSK-hoz igazolt többek között a montenegrói Vujadin Szubotics, a kanadai válogatott Sean Denison és a szerb Radovan Markovics, de hazatért Medgyesről Titus Nicoară is, valamint piros-kék színeket öltött Daniel Tudosă is.
A változások dacára az amerikai Franklin úgy véli, hogy már összekovácsolódtak és közös hullámhosszon vannak. \"A felkészülési időszak eddig jól alakul, Igor Ranisavljev erőnléti edző módszerei nagyon hatékonyak\" – mondta az új csapatkapitány, aki a Craiovára távozó Nemanja Maricsot váltja.
A Cristian Achim által irányított együttes az elmúlt időszakban játszott barátságos mérkőzései közül kettőt megnyert és ugyanennyit elveszített, csütörtökön viszont hazai közönsége előtt debütál. Kezdődik ugyanis az immár hagyományossá vált Antonio Alexe-emléktorna, és amelynek idei, immár negyedik kiírása minden korábbinál erősebbnek ígérkezik.
A házigazdák mellett két, az európai kupákban is érdekelt alakulat vesz részt: az a Marosvásárhelyi Maros KK, amelyik az elmúlt bajnokságban szerzett ezüstérmével története legjobb idényét zárta, valamint a magyar bajnok Székesfehérvári Albacomp gárdája. A háromnapos viadalon a Nyíregyháza is pályára lép, amely bár csak tizenkettedik helyen zárta az elmúlt szezont, már évekkel ezelőtt megvetette lábát az élvonalban.
A torna programja, csütörtök: Marosvásárhely–Nyíregyháza (17.30 óra), Nagyvárad–Fehérvár (19.30 ó.). Péntek: Fehérvár–Nyíregyháza (17.30), Nagyvárad–Marosvásárhely (19.30). Szombat: Marosvásárhely–Fehérvár (11.00), Nagyvárad –Nyíregyháza (13.00). A mérkőzéseket a Digi Sport televízió közvetíti.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!