Hirdetés

Emberhátrányban vágott vissza az UTA

Labdarúgás – „Bármi is történjen a folytatásban, én büszke vagyok, mert ez megkoronázta a szezont. A szívünket-lelkünket beletettük a játékba. Ez a mi napunk volt” – fogalmazott Nagy Roland edző, miután másodosztályos labdarúgócsapata, az UTA egy drámai összecsapás végén emberhátrányban ejtette ki a Călăraşi-t az élvonalbeli szereplésért zajló osztályozó első szakaszában. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. június 05., 20:042016. június 05., 20:04

2016. június 06., 15:062016. június 06., 15:06

A párharc szombati viszszavágóján az aradiak már az első félidőben ledolgozták az első csoport második helyezettjének otthonában elszenvedett 3-1-es vereségből fakadó hátrányukat, de amikor már fél lábbal továbbjutónak érezhették volna magukat, emberhátrányba kerültek. Lendületük viszont töretlen maradt, melynek eredményeként tíz emberrel a pályán is eredményesek tudtak lenni. Harmadik góljuk különösen értékesnek bizonyult, hiszen nem sokkal ezután, a rendes játékidő hajrájában végül megingott a védelmük, és ezzel a vendégek hosszabbításra mentették a találkozót. A ráadás első felvonásában viszont megint az UTA szerzett gólt, és ezzel beállította a továbbjutást jelentő 4-1-es győzelmet. „Ez volt az év meccse” – állapította meg Nagy, aki szerint ebben sokat segítettek a szurkolók is, akik tizenkettedik emberként „tolták” őket előre.

A Liga 1-től már csak egyetlen párharc választja tehát el az UTA-t, ám azt már az idén élvonalban szerepelt Voluntari ellen kell megvívják. A szerdai első meccs házigazdája az Ilfov megyei együttes lesz, majd vasárnap a Maros-parti városban dől el az élvonalbeli szereplés joga. Az aradiak edzője még nem tudja, hogy mihez kezd majd elfáradt és a sok piros lap miatt „megcsonkított” keretével, de kétség kívül a végsőkig harcolni akarnak. „Fel kell töltődjünk, energiát kell keressünk a Voluntari elleni párharcra. Igazából minden nekik kedvez, minket csak a sikeréhség és a lelkesség jellemez” – tette hozzá Nagy Roland.

Feljutása esetén az UTA minden bizonnyal nem játszhat majd hazai közönség előtt, mert élvonalbeli meccsekre alkalmas új stadionja 2018-ig még építés alatt áll, jelenlegi pályája pedig legfennebb csak Liga 2-es találkozóknak adhat otthont. A DigiSport úgy tudja, hogy a klubvezetés már számításba vette a lehetséges helyszíneket, de a közeli Temesvár helyett inkább Kolozsvár felé hajlanak a közismert UTA–Poli-rivalitás miatt.

A Kolozsvári Universitatea kiesése különben a hétvégén biztossá vált: az „egyetemisták” 3-1-re kikaptak Tatrangon, és ezzel a negyedik helyen zárták a Liga 2 második csoportjának rájátszását. Mellettük a Tatrang és a Resicabánya is a Liga 3-ba lép vissza, miközben a Szatmárnémeti az első csoport harmadik helyezettjével, a Buzăui Gloriával játszik majd osztályozót a bennmaradásért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés