Hirdetés

Emberhátrányban nyert a szebeni újonc a „stadiontalan” UTA ellen

•  Fotó: Az FC Hermannstadt Facebook-oldala

Fotó: Az FC Hermannstadt Facebook-oldala

Megszakadt a listavezető Temesvári Ripensia labdarúgócsapatának hibátlan mérlege a Liga 2-es bajnokságban, miután a hétvégi ötödik fordulóban 2-2-es döntetlent ért el a Brăila otthonában.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. augusztus 27., 16:282017. augusztus 27., 16:28

2017. augusztus 27., 16:292017. augusztus 27., 16:29

Emiatt az összetettben visszazárkózott mögé az a szintén újonc Hermannstadt, amelyik a hétközi veresége után most a 39. perctől emberhátrányban játszva győzte le 2-0-ra Szebenben az UTA-t.

Az UTA egyébként kénytelen lesz az egész őszi szezonban az Arad melletti Világoson rendezni a hazai mérkőzéseit,

Hirdetés

mivel a Motorul-pálya felújítási munkálataival nem végeznek tavaszig. Gheorghe Falcă polgármester bejelentése szerint a klub ragaszkodott ahhoz, hogy műfüves pályát alakítsanak ki a stadionban, annak kivitelezését pedig 6-7 hónapos közbeszerzési eljárás előzi meg – miközben az UTA Neuman Ferenc-arénájának újjáépítése ugyancsak várat magára.

Az elöljáró „hozzáállása” miatt háborgó szurkolók pénteken közleményben adtak hangot elégedetlenségüknek, másnap pedig már a klub is kénytelen volt állást foglalni az ügyben, mert a honlapjukon közzétettek alapján

működésükhöz szükségük van mind az önkormányzat, mind a drukkerek támogatására.

Megköszönték a polgármesteri hivatal „erőfeszítéseit”, ugyanakkor leszögezték: ők hibrid játékfelületet szerettek volna, mivel annak felszíne természetes gyepszőnyeg, és csak az alsó réteg műfű.

„A Világos által biztosított körülményekkel elégedettek vagyunk. Amikor a feljutást tűztük ki célul, akkor számításba vettük, hogy esetleg a teljes szezont ott kell lejátszanunk, így a pálya vagy a stadion állapotát nem fogadjuk el kifogásként az esetleges gyengébb eredményekre" – fogalmaznak a közleményben.

A hétvégi veresége miatt nyolc ponttal maradt UTA eltávolodott a 13 ponttal élen álló Ripensiától, illetve a 12 ponttal második Hermannstadtól, és két pontra nőtt a hátránya a Marosvásárhelyi ASA-val szemben – utóbbi 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Snagovval.

A Liga 2 ötödik fordulójának többi eredménye: Argeș FC–Nagyváradi Luceafărul 3-0 (játék nélkül), Târgoviște–Suceava 6-0, Bukaresti Metaloglobus–Miroslava 1-2, Clinceni–Temesvári ASU Poli 2-3, Balotești–Szatmárnémeti Olimpia 2-0, Afumați–Călărași 0-1. A Mioveni–Pandurii meccset ma 18.30-tól rendezik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 26., péntek

Kovács István az év legjobb futballbírói között

A nagykárolyi Kovács István a negyedik helyen végzett az év legjobb futballbíróinak rangsorában.

Kovács István az év legjobb futballbírói között
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet rontva a 41. a Nemzetközi Labdarúg-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet továbbra is az Európa-bajnok spanyolok vezetnek.

Négy helyet rontott a magyar válogatott a FIFA-világranglistán
2025. december 19., péntek

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.

Újra Szoboszlai Dominik a hónap legjobb játékosa a Liverpoolnál
2025. december 17., szerda

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”

Megtámadta az alkotmánybíróságon Nicușor Dan elnök azt a törvényt, amely arra kényszeríteni a sportklubokat, hogy a csapatsportokban legalább 40 százalékban hazai játékosakat küldjenek pályára a hivatalos mérkőzéseken

Az államfő alkotmánybíróságon támadta meg a sportklubokat hazai játékosok szerepeltetésére kötelező „Novák-törvényt”
Hirdetés
2025. december 14., vasárnap

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka

Az olimpiai és Európa-bajnok norvég válogatott kollekcióját teljessé téve megnyerte a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságot, ugyanis a vasárnapi fináléban 23-20-ra legyőzte a társházigazda német csapatot Rotterdamban.

Minden szinten a legjobbak: Norvégia a női kézilabda világbajnoka
2025. december 12., péntek

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben

A portugál Sporting Lisszabon lesz a Puskás Akadémia ellenfele a labdarúgó Ifjúsági Ligában (az ifjúsági Bajnokok Ligájában) a legjobb 32 között.

A Sporting lesz a Puskás Akadémia ellenfele az ifi BL-ben
2025. december 12., péntek

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros

A Ferencváros hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Glasgow Rangerst a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtöki hatodik fordulós mérkőzésén, így változatlanul veretlen és nyolcaddöntőbe jutást érő helyen áll.

Európa-liga: skótveréssel biztosította be továbbjutását az eddig veretlen Ferencváros
Hirdetés
2025. december 10., szerda

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott

Kikapott Magyarország női kézilabda-válogatottja a társházigazda holland csapattól szerdán a Rotterdamban játszott negyeddöntőben a holland-német közös rendezésű világbajnokságon.

Gyenge játék, piros lap a csapatkapitánynak: nem jutott négybe a magyar női kézilabda-válogatott
2025. december 10., szerda

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben

Több mint egy félidőt emberhátrányban játszva vereséget szenvedett hazai pályán a román bajnok FCSB-től az ifjúsági Bajnokok Ligája 3. fordulójának visszavágóján a Puskás Akadémia, de a magyar bajnok tizenegyesekkel kiejtette a bukaresti csapatot.

A Puskás Akadémia nyerte a magyar–román párharcot az ifi BL-ben
2025. december 10., szerda

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását

Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával a Liverpool 1-0-ra legyőzte idegenben az Internazionalét a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában, a hatodik forduló keddi játéknapján.

Szoboszlai eldöntötte a Liverpool Inter elleni BL-összecsapását
Hirdetés
Hirdetés