
Emberhátrányban mentett pontot hazai közönsége előtt a Kolozsvári CFR, amikor gól nélküli döntetlent játszott az összetett élmezőnyében tanyázó Craiovával a labdarúgó-Liga 1 hétvégi hetedik fordulójában.
2016. szeptember 11., 17:352016. szeptember 11., 17:35
Vasile Miriuță fellegvári csapata már a 24. percben „elvesztette\" hátvédjét, Andrei Mureșant, de utólag még Gheorghe Mulțescu, a vendégek edzője is sajnálta a kiállítását. „Ha nem lett volna az a piros lap, akkor még ők is kinyíltak volna. Így viszont lezártak előttünk minden területet\" – magyarázta a szakember. Hozzátette, helyzeteik ötlettelen befejezésében közrejátszott egy erős csatár hiánya, a döntetlennel pedig egyáltalán nem elégedett. A Craiova 13 ponttal az összetett második helyén maradt, de a Dinamo még hétfő este, marosvásárhelyi szereplésétől (20.30 óra) függően letaszíthatja onnan.
A szezont hat pont levonással kezdő fellegváriak eközben 4 ponttal maradtak az összetett 12. helyén, de klubvezetőjük, Iuliu Mureșan optimista az együttes jövőjével kapcsolatban. A DigiSport-nak nyilatkozva jelezte, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytatnak potenciális befektetőkkel, és ha ezek sikerrel zárulnak, akkor télig minden problémájuk megoldódik. „Vannak, akik befektetnének a romániai labdarúgásba, ők kerestek fel minket. Ha összejön, akkor még a csődvédelem alól is azonnal kikerülhetünk\" – magyarázta. Hozzátette viszont azt is, hogy ha a korábbi, más befektetőkkel folytatott tárgyalások mintájára elmarad a megeggyezés, akkor megpróbálják csökkenteni a klub kiadásait és nagyjából három év múlva rendeződhet a pénzügyi helyzetük.
A CFR mögött az ASA és a Temesvári Poli szerepel a tabella utolsó két helyén, utóbbi szombaton 4-1-re kapott ki a Voluntari vendégeként. Az erdélyi csapatok közül hétvégén a Medgyesi Gaz Metan sem járt szerencsével, mert hazai környezetben maradt alul 3-1-re a Târgu Jiu-i Panduriival szemben. Hétfőn az ASA–Dinamo találkozó előtt Viitorul–Chiajna összecsapás lesz 18 órától.
A Steaua csütörtök este címvédőként lépett pályára a Ligakupa negyeddöntőjében, amelyet a Botoșani vendégeként 2-0-ra megnyerve csatlakozott a már korábban továbbjutott Polihoz és a ASA-hoz. A legjobb négy mezőnye az elhalasztott Astra Giurgiu–Dinamo párharc győztesével lesz majd teljes.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!