
Giulești-en folytatódott a Marosvásárhelyi ASA élvonalbeli labdarúgócsapatának sikersorozata, amikor a hazai bajnokság 25. fordulójában 2-1-re legyõzte a Rapidot szerda este.
2015. április 09., 20:532015. április 09., 20:53
A nehezen beindult meccs kulcsmomentuma a 60. percben történt, amikor a bukarestieknek Edu Oriolt sárga lappal, vérzõ ajakkal és egy kitört foggal kellett leváltaniuk, miután összekoccant a vendégek kameruni hátvédjével, Patrice Feussival. Utóbbi figyelmeztetés és sérülés nélkül folytathatta a meccset, pedig a Rapid edzõje, Cristian Pustai szerint egyértelmûen piros lapot érdemelt volna a történtekért.
A kényszercsere megzavarta a házigazdákat, az ASA pedig büntetett: elõbb Hora révén váltották gólra elsõ, említésre méltó ellentámadásukat, majd hét perccel késõbb Manolov növelte a különbséget. A hajrában a vásárhelyiek emberhátrányba kerültek, amikor Marius Constantin könyöklésért megkapta a második sárga lapját, de bár ekkor Cristi Sãpunaru szabadrúgásból szépített az eredményen, a rapidosok végül nem tudtak pontot menteni az immár bajnoki címrõl ábrándozó, összetettben továbbra is második helyen tanyázó ASA-val szemben.
A kudarc miatt a „vasutasok” maradtak a kiesést jelentõ 15. helyen a tabellán, Pustai pedig heves bírálatok célkeresztjébe került. A játékosok panaszát követõen csütörtökön Valerii Moraru klubtulajdonos megbeszélésre hívta a télen leszerzõdtetett szakembert, aki azonban csak a nyárig beígért bére teljes kifizetése esetén hajlandó a távozásra.
A DigiSport beszámolója szerint Moraru délután a futballistákat is felkereste, de edzõkérdésben lapzártánkig nem született döntés.
A 25. fordulóban a Medgyes szerdán kikapott 1-0-ra a Viitorul pályáján, míg a Chiajna 3-0-ra maradt alul a Botoșani vendégeként. A csütörtöki mérkõzések lapzártánk után fejezõdtek be, péntektõl viszont már a rangadókban bõvelkedõ 26. fordulót rendezik. A program: péntek: Kolozsvári U–Kolozsvári CFR (20 óra); szombat: Chiajna–Iași (14), Marosvásárhely–Craiova (16.30), Dinamo–Rapid (19); vasárnap: Brassó–Botoșani (17), Giurgiui Astra–Steaua (19.30); hétfõ: Galac–Târgu Jiu (15.30), Piatra Neamț–Medgyes (18), Ploiești-i Petrolul–Viitorul (20.30).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!