Hirdetés

Elutasították a Sepsi-SIC óvását – Fellebbeznek a háromszékiek

A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) illetékes bizottsága szerint a Târgovişte szabályosan járt el Porchia Green leigazolása során, emiatt alapfokon elutasította a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC óvását. A zöld-fehér együttes ezzel továbbra sem ért egyet, így megfellebbezi a döntést.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. április 23., 19:212015. április 23., 19:21

A háromszékiek, mint ismert, a dâmboviţaiakkal szemben elvesztett női bajnoki döntőt követően emeltek panaszt a légiós szerepeltetése miatt, mert szerintük a klub megszegte a nemzetközi szövetség (FIBA) tavaly áprilisi szankcióját, amely értelmében megtiltotta a CSM-nek, hogy külföldi bajnokságból igazoljon le játékost.

Az FRB ugyanakkor hivatalos közleményében azzal érvel, hogy a cseh bajnokságból 2013-ban érkező sportoló a büntetés kiszabásakor már a csapat játékosa volt, onnan tavaly júniusban került Mexikóba – ahol augusztusban bajnok lett az Aquilas Tabasco színeiben –, hogy utána szeptemberben visszatérjen romániai csapatához.

A játékosleigazolásokért felelős testület tájékoztatatása szerint az ügyben egyeztetett az FIBA illetékeseivel is, és mivel ez ily módon nem minősül új igazolásnak, megadták a játékengedélyt. A közlemény alapján ráadásul a Sepsi nem tartotta be az óvással kapcsolatos hivatalos eljárást sem, így panaszukat összességében tekintve megalapozatlannak nyilvánították.

„Továbbra is kitartunk az igazunk mellett. Egyelőre a román szövetségnél fellebbezünk, de utána az FIBA-hoz fordulunk. Már nem is az aranyért tesszük, hanem a csapatok igazáért, mert a szabályok betartása mindenkinek kötelező\" – közölte a Krónikával Rusz István, a Sepsi-SIC menedzsere.

Szerinte a szövetség csak kifogásokat próbál találni, mert azok a dokumentumok és az FIBA-val folytatott levelezések, amelyek birtokában vannak, egyáltalán nem tükrözik azt, hogy Green valóban jogosan lépett pályára. „El se kellett volna fogadniuk szeptemberben a leigazolást. De megtették, ezért most bűnrészesek, így kénytelenek mentegetőzni\"– véli Rusz, aki jelenleg még szakemberekkel egyeztet az ügyben, de hamarosan benyújtja a fellebbezést.

„Szerintem a törvény mindenkire ugyanúgy érvényes. Nem kellene azokat védeni, akiknek mindenfelé tartozásuk van, és különféle, kevésbé legális módszerekkel működnek. Ha nem is járunk sikerrel, talán annyi hatása azért lesz, hogy legalább a jövőben már szigorúbban figyelnek erre\" – véli a csapatmenedzser.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés